Abban lehetett reménykedni, hogy a 2012-es úgynevezett Wallenberg-év elmúltával véget ér a pénzért zsidókat mentő svéd diplomata körüli felhajtás, és végre nem kell hallgatnunk a sok ömlengést és hazudozást róla. Úgy tűnik azonban, a Wallenberg-mítosz kiagyalói tovább kívánják folytatni áldatlan tevékenységüket. A Dagens Nyheter svéd napilap pénteki számában Wallenberg testvére, Nina Lagergren, valamint a svéd kulturális miniszter, Lena Adelsohn Liljeroth és az ENSZ főtitkár-helyettese, Jan Eliasson azzal a javaslattal állt elő, hogy augusztus 27-e legyen a svéd diplomata emléknapja.
"Itt az ideje annak, hogy nyilvánvalóvá tegyük, mindenkinek fel kell lépnie az elnyomás, az idegengyűlölet ellen, és ráirányítsuk a figyelmet Svédország nyitottságára és toleráns tradícióira. Túl sok ember fordítja el a tekintetét, amikor valaki más bajba kerül, és túl sokan vannak, akik nem cselekszenek akkor, amikor igazságtalanságot tapasztalnak, vagy másokat bántanak ” – olvasható a felhívásban. A mítoszgyártók fontosnak tartják továbbá, hogy a „Raoul Wallenbergre történő megemlékezések számos eseményét ne váltsa föl a csend”.
A nyilatkozatot aláírásával látta el számos agyalágyult és zsidóbérenc, többek közt Siavosh Derakhti, a Fiatal Muzulmánok az Antiszemitizmus Ellen elnevezésű szervezet vezetője, valamint Anna Ekström, a Nemzeti Oktatási Ügynökség igazgatója és Eskil Franck, az Élő Történelem Fórum kurátora.
A szerzők szimbolikusnak találják, hogy Wallenberg az 1900-as évek „ördögi ideológiái elleni küzdelemben áldozta föl az életét”. Ugyanakkor azon keseregnek, hogy a svéd történelemkönyvekben még mindig kevés szó esik Wallenbergről, aminek az oka szerintük „a szégyenérzet lehet, melyet a svédek éreznek azért, mert nem vizsgálták ki alaposabban eltűnésének körülményeit”. De mekkora lenne a svédek „szégyenkezése”, ha kivizsgálnák az ügyet, és mindenki számára nyilvánvalóvá válna a mellbevágó igazság, vagyis az a tény, hogy Wallenberg egy közönséges szélhámos volt, aki a háború zűrzavarában akart mesés vagyonra szert tenni?
A felhívás megszövegezői azon örvendeznek, hogy Wallenberg külföldön milyen híres, ugyanis például Kanadában, Argentínában és az USA több államában is van a csalónak emléknapja. Majd a lényegre térve a cionbérencek kijelentik: „Amiért ő harcolt, az nem csak a történelem része. Sajnos ma is aktuális. Az antiszemitizmus nem egy fájdalmas történelmi tapasztalat, hanem létező realitás, ami tovább él… Az internetet elárasztják a holokauszt-tagadók szövegei, és kísérletek történnek arra nézve, hogy minden rosszat – a 9/11-i támadásoktól kezdve az Utoya szigetén történt vérengzésig – a zsidók összeesküvésének számlájára írjanak. Ezek a zsidó hatalommal és a zsidók titkos céljaival kapcsolatos összeesküvés-elméletek klasszikus elemei az antiszemitizmusnak” - teszik egyértelművé a Wallenberg körüli cirkusz igazi értelmét a szerzők.
A nyilatkozatban nem felejtik el megemlíteni a cionista propaganda egy további alaptézisét sem, mely úgy szól, hogy a „gazdasági válság tovább erősítette az antiszemitizmust és az idegengyűlöletet”. A szerzők felszólítanak az „antiszemitizmus testvérének” tekinthető „iszlámellenes retorika” mellőzésére is, és harcot hirdetnek mindenfajta „intolerancia ellen”. Tehát lényegében azt szeretnék, ha Európa őshonos népei pisszenés nélkül vennék tudomásul a zsidó oligarchia egyre fokozódó diktatórikus uralmát és az idegen bevándorlók végzetes következményekkel járó invázióját. Világosan ki kell mondani végre: a Wallenberg-mítosz kizárólag a nyugati világot uraló cionista oligarchia hatalmi érdekeit szolgálja.
Az augusztus 27-i dátumot egyébként azért tartanák megfelelőnek az aláírók, mert „egybeesik az iskolakezdéssel”, és így könnyebben tudnák a szerencsétlen diákok fejébe a Wallenberggel kapcsolatos hazugságokat beleverni. Egyelőre csak Svédországban javasolják a Wallenberg-emléknapot, de biztosak lehetünk benne, hogy előbb-utóbb valamelyik beteges megfelelési kényszerben szenvedő és karrierjét építgető magyarországi politikus is bedobja a köztudatba a hülye ötletet.
Perge Ottó - thelocal.se nyomán
Kapcsolódó: