A sztori lényege, hogy az Auschwitzba deportált magyarországi zsidó nők közül többen is Dachauba kerültek, ahol is közülük heten gyermekeknek adtak életet. (Három fiúnak és négy leánynak.) Az egyik zsidó asszony, Schwarz Hermanné (született Reich Magda) az események után negyven évvel papírra vetett visszaemlékezésében azt írta, hogy három hónapos terhes volt, amikor 1944. június elején Nyíregyházáról Auschwitzba deportálták. Két és fél éves gyermekét, valamint a férjét a nácik állítólag megölték, őt és két húgát azonban életben hagyták. Talán a férje valamilyen betegségben szenvedett, ezért munkaképtelennek nyilvánították, és küldték a gázba? A visszaemlékezésből illetve a Néphazugság cikkéből nem derül ki a válasz. Ugyanakkor viszont „rendszeresen dolgozni nem vitték” őket – állította Reich Magda. A gyermeket váró asszony és két húga azonban állandó rettegésben élt, Magda elsősorban azért, mert félt, hogy az SS-őrök felfedezik a terhességét. Márpedig ők már akkor állítólag tudták, hogy a „terhesség egyenlő a krematóriummal”.

Magda áldott állapotát azonban a hülye nácik még egy hónappal később sem voltak képesek felfedezni. De még csak nem is dolgoztatták őt. És nem is gázosították el. Hanem valamilyen érthetetlen okból kifolyólag augusztusban továbbszállították a dachaui láger egyik altáborának számító Kaufering I-be. Ahol is idővel még a legkorlátoltabb nácinak is fel kellett tűnjön, hogy áldott állapotban van. Ennek ellenére nem gyilkolták meg. Sőt, egy nagykállói születésű szülészorvosnak, egy bizonyos dr. Vadász Ernőnek az „európai zsidóság teljes megsemmisítését” legfőbb céljuknak tekintő nácik lehetővé tették a gyermekek világra segítését. Vajon miért?

Hogy mennyire ostobák voltak a deportálás során közreműködő német és magyar orvosok, azt bizonyítja a Dunaszerdahelyről 1944. június 15-én háromezer más zsidóval együtt deportált Eva Fleischmanova sorsa is. Ő akkoriban szintén három hónapos terhes volt, amit annak ellenére sem tudtak megállapítani az orvosok, hogy a holokausztos irodalom gyakran hangoztatott állítása szerint a szülőképes korú nőknek a deportálás előtt „megvizsgálták a hüvelyét”. A fő gonosz Mengele sem állhatott a helyzet magaslatán, ugyanis a mitologikus „auschwitzi rámpán” úgy próbálta kideríteni, terhes-e az asszony vagy sem, hogy kétszer is „megszorította a melleit”, mert arra volt kíváncsi, van-e bennük tej. De nem volt bennük, így azután Eva Fleiscmanovának sikerült eltitkolnia terhességét egészen az év végéig, vagy a következő év elejéig, amikor is a dachaui lágerben egészséges gyermeknek adott életet.

A nagy holofelfedezés ezután következik. A Néphazugság cikkében ugyanis szó szerint az alábbiakat olvassuk: „Azokat, akiknek nyilvánvaló volt az állapotuk, a karon ülő csecsemőkkel, a gyerekekkel, a gyengélkedő betegekkel és az öregekkel együtt azonnal a gázba küldték. Voltak, akik illegális abortusz alá vetették magukat, hogy megmeneküljenek. A sógornője Evát is arra próbálta rábeszélni, hogy hajtassa el a magzatot, de hiába, Eva azt felelte, hogy már túl késő, és a férje sem helyeselné.” Ezek szerint tehát Auschwitz-Birkenauban a foglyoknak lehetőségük volt magzataik elvételére? De mit szólt ehhez az SS? És vajon miért nem küldték egyből a „gázba” a magzatelhajtást elvégeztető, és munkára néhány napon keresztül egészen bizonyosan alkalmatlan nőket? És hol találhatók a dokumentumok az auschwitzi táborkomplexumban végrehajtott abortuszokkal kapcsolatban?

Az „iparilag megszervezett népirtás” igencsak akadozva haladhatott, mivel - egy Miriam Rosenthal nevű, Miskolcról deportált nő szerint - a nácik „hangszórókon keresztül” szólították ki a terhes nőket a barakkokból, dupla adag ételt ígérve nekik. Csakhogy Miriam túljárt az SS-őrök eszén, és nem ment ki, pedig már egy-két hónapja áldott állapotban volt. Azt a 200 nőt azonban, aki beugrott a németek cselének, és kiment a dupla adag élelemért, mind egy szálig elgázosították – állítja legalábbis a ma 90 esztendős, Kanadában élő Miriam.

Bőhm Ágnes cikkében - túl azon, hogy az ellentmondásokat nem vette észre, és a kínálkozó kérdéseket nem tette fel - néhány olyan hibát is vétett, amelyek mellett a téma „kiemelkedő jelentőségére” tekintettel nem mehetünk el szótlanul. Ugyanis aligha valószínű, hogy (miként a cikkben szerepel) Kovács (eredeti nevén Ábrahám) Ibolya ma is élő, Ágnes nevű lánya 1944. január 14-én született meg a Kauferinghez tartozó Landsberg táborrészben, holott 1944 júniusában Hatvanból deportáltak Auschwitzba, amikor is három hónapos terhes volt. Az sem valószínű, hogy a fentebb említett, terhességét sikerrel eltitkoló Reich Magda lánya 1944. január 13-án látta volna meg a napvilágot, miután akkor még meg sem fogant, és az anyuka nem is lehetett még Dachauban. Persze jól tudom, a holokauszt világában vannak csodák, de meg sem fogant magzatok megszületéséről még nem hallottam. Ejnye, Bőhm kisasszony, nincsen tisztában talán a szentséges holokauszt-történet kronológiájával? Mindenesetre Reich Magda lánya, S. J. (aki a Néphazugság cikke szerint nem járult hozzá a neve közléséhez) az április végén Nagykállóban rendezett megemlékezésen felolvasta édesanyjának a deportálásra és az ő születésére visszaemlékező írását.

Dr.Vadász Jenő szülészorvost a Kaufering 1-es táborban állítólag egy kápó kérte meg a szülések levezetésére. Vadász a nyilvánvalóan teljesen hiteles beszámoló szerint először sírva fakadt, mert a gaz nácik sem felszerelést, sem meleg vizet nem biztosítottak, azonban végül csak sikerült világra segíteni a gyerekeket, valamikor 1944 decembere és 1945 márciusa között. Komplikáció csak Miriamnál merült fel, mert fia születésekor a méhlepény bent maradt, amitől ő egy hét múlva vérezni kezdett, és belázasodott. Már azt hitték, meghal szegény, ezért a Kolozsvárról származó „Bözsi” megígérte neki, hogy gyermekét örökbe fogadja. Végül azonban Miriam felépült, a „zsidóság teljes megsemmisítésére törekvő” gaz nácik pedig újfent felsültek az „iparilag szervezett népirtásukkal” egyetemben.

A holokauszt-propagandisták igyekeztek kihasználni a tragikus és lírai elemeket egyesítő történetben rejlő lehetőségeket, különös módon nem gondolva arra, hogy ez az egész sztori cáfolja magát a holomítoszt. A dachaui lágerben világra jött csecsemőkről Koncentrációs táborban született címmel dokumentumfilmet készítettek, melyet 2010-ben, Dachau felszabadulásának 65. évfordulóján az ARD tv-csatornán mutattak be. Ezzel egyidejűleg 2010. április 29-én Dachauban megnyílt a hét anya és a hét csecsemő történetét bemutató kiállítás. A megnyitón megjelent a még életben lévő két anyuka és öt gyermek is. Hét anya, hét gyerek és a kauferingi csoda címmel pedig a szívfacsaró sztoriból könyv is született.

Azonban nem lenne teljes a holomítoszt népszerűsítő cikk, ha nem szerepelne benne a nagy tanulság: ma is vannak a zsidókat kiirtani szándékozó csúnya antiszemiták. A hét Dachauban született magyarországi zsidó nőtől származó kisgyerek egyike, a most is Dachauban élő Eva Gruberová bevallotta a Néphazugságnak: őt „elsősorban a némelyik volt kommunista országban feltörő antiszemitizmus” aggasztja. A gyerekek közül ketten élnek a mai Magyarországon, de állítólag annyira rettegnek a náciktól, hogy egyikük sem merte a cikkben a nevét nyilvánosságra hozni. „Nagyon vacak helyzet van. Itt mindenki ismer mindenkit. A gyerekeimet féltem attól, hogy – noha vegyes házasságban születtek, vagyis félzsidók, mégis – lezsidózzák őket” – mondta például az egyikük. Természetesen a másik Magyarországon élő dachaui gyerek is fél, amire alapos oka van, ugyanis egyszer a lakóhelye közelében lévő híd lábánál egy „pusztuljanak a zsidók” feliratot látott. De a népszámlálásnál azért büszkén zsidónak vallotta magát. Elmondása szerint anyja utólag megbánta, hogy a háború után visszajöttek, de nem volt más választása, ha a családja megmaradt tagjaival akart találkozni.

Végezetül bármennyire is megdöbbenek a holokauszt-hívők, a tények kedvéért szükségesnek tartom leszögezni: még a legborzalmasabbnak tartott haláltáborban, Auschwitz-Birkenauban is születtek zsidó gyerekek, akiket megfelelően regisztráltak is. Danuta Czech: Kalendarium der Ereignisse im Konzentrationslager Auschwitz Birkenau 1939-1945 (Rohwolt Verlag, Reinbeck bei Hamburg 1989) című könyvében két ilyen esetet említ meg (a 803. és a 806. oldalon). Vajon miért engedték meg a „zsidók ipari méretű kiirtására” törekvő nácik, hogy zsidó nők gyermekeknek adjanak életet egy „haláltáborban”? Nem azt tanítják-e a hivatalos holotörténészek, hogy a munkaképtelen foglyokat azonnal küldték a gázkamrába? Vagy talán egy újszülött csecsemő és édesanyja Auschwitzban képes volt dolgozni is?

További kellemetlenség a holopropagandisták számára, hogy 1995-ben nyilvánosságra kerültek az auschwitzi Halottas Könyvek bizonyos részletei. A dokumentumban alapján megállapítható, hogy Auschwitzban a regisztrált foglyok között 2584, 10 év alatti gyermek neve is szerepel. (Továbbá kb. 2640, 60 évnél idősebb rab neve is, közülük ketten 90 év felett voltak, amikor életüket vesztették. A Halottas Könyvek nem ölelik fel a láger működésének teljes időszakát, de a legfontosabb 1942-es és 43-as évet jelentős részben igen.) (Germar Rudolf, Vorlesungen über den Holocaust, Castle Hill Publishers, Hastings 2005.)

Ha igaz a hivatalos holokauszt-mítosz azon állítása, mely szerint a lágerbe érkező, és munkára alkalmatlannak ítélt deportáltakat nem is regisztrálták a táborban, hanem megérkezésük után azonnal küldték őket a gázkamrába, akkor hogyan lehetséges, hogy az auschwitzi láger foglyait regisztráló könyvekben a munkára nyilvánvalóan alkalmatlan gyerekek (és idősek) nevei is szerepelnek?

Perge Ottó - Kuruc.info