Schweitzer József

Schweitzer József nyugalmazott főrabbi szerint „a helyszín megválasztása nem megfelelő, mert a Józsefvárosi pályaudvar nem köthető a hazai zsidóság tömeges deportálásához, beleértve a gyermekek deportálását is”. A nem is oly rég súlyos utcai támadást hősiesen túlélt főrabbi inkább az „egykori budapesti gettó területén fekvő Rumbach utcai zsinagóga épületében” alakítana ki egy újabb holokauszt-zarándokhelyet. (Egyáltalán nincsen kizárva, hogy a végén még oda is felhúznak majd neki egyet.)

Heisler András

Heisler András, a Mazsihisz elnöke attól fél, hogy Schmidt Mária és munkatársai „relativizálják” a történelmet, vagyis a holokausztot más népirtásokkal azonos szintre helyezik. Ami azért történhet meg, mert Schmidt Mária a Terror Házában is olyan kiállítást rendezett, amely a „Mazsihisz történelemszemléletével ellentétes” – jelentette ki a magyarellenes zsidó vezető. Mint mondta, a „Terror Házában egymás mellé helyezik a nyilas és a kommunista diktatúrákat, ami azonnal elvezet a két rendszer összehasonlításához, a kommunista tömeggyilkosságoknak és a holokausztnak a relativizálásához”. A Mazsihisz elnöke egyúttal ismételten kinyilvánította a zsidó faji felsőbbrendűségen alapuló holokauszt-vallás egyik alaptételét: „A holokauszt egyedi, unikális történelmi jelenség, semmivel nem összevethető, semmivel nem összehasonlítható. Minden összevetés, minden hasonlítgatás a történelem relativizálása”.

Schmidt Mária

De nehogy Schmidt Mária rossz útra tévedjen, a Mazsihisz számára „hiteles emberekből álló csapat” fog dolgozni a „projekt társadalmi kontrollján”. Amire azért van szükség, mert az épülő holoemlékhelynek a fő célja az lesz, hogy tovább erősítse a magyarság bűntudatát, és ezzel is gyengítse a nemzet ellenálló erejét. „Nem szeretnénk, ha a sok látogató, a sok gyerek a kiállításról hamis történelem-tudattal jönne ki: lám’, milyen rossz emberek voltak ezek a csúnya nácik, még szerencse, hogy a derék magyarok megmentették a zsidókat” – szögezte le Heisler. Aki világossá tette azt is, hogy a holokauszt két alapdogmájához a Sorsok Háza felépítése során feltétlenül igazodni kell: az egyik, hogy „nem az embermentés jellemezte a korabeli magyar társadalmat”, a másik pedig, hogy „a holokauszt nem 1944. március 19-én kezdődött”.

Kálmán C. György

Kálmán C. György megélhetési rettegőnek, valamint a Jobbikot korábban gyerekgyilkosokhoz hasonlító György Péter magyargyűlölő „esztétának” elsősorban a Sorsok Háza elnevezése nem tetszik. Mindketten a Magyar Narancs című militáns zsidó lapban kiáltották világgá rettegésüket. Szerintük ugyanis sorsa csak annak lehet, aki bele is tud szólni annak alakításába, ezzel szemben a „haláltáborokban” lemészárolt zsidóktól elrabolták a sorsukat. Ők tehát inkább „sorstalanok” - mint ahogyan Imre Kertész regényének a címe is sugallja. A „Sorsok Háza” elnevezés a két magyarellenes cionista szerint azt a téves képzetet kelti a látogatókban, hogy a „legyilkolt” zsidóknak ez a szörnyűséges sors jutott osztályrészül, mint ahogyan a „tervszerű hajtóvadászat” végrehajtóinak, vagy éppen a „cipőfelsőrész-készítőknek” a „tekebajnokoknak” és a „manökeneknek” is megvan a maguk sorsa. Ha ugyanis az „előre eltetvezett, ipari méretű népirtás több millió áldozatának” tragédiáját „sorsnak” tekintjük, akkor ezzel szinte elkerülhetetlennek, már-már normálisnak állítjuk be azt, ami pedig – az ismert holodogma szerint – valójában „fölfoghatatlan borzalom”, „semmivel össze nem hasonlítható tragédia”, vagy - Áder János felejthetetlen szavaival - „a teremtés fokozhatatlan tragédiája.” Kálmán C. György cikke végén azzal fokozza a rettegését, hogy megpendíti a gondolatot: Schmidt Mária és köre tudatosan értékeli le, vagyis relativizálja a holokausztot. „Márpedig ez van kitalálva. Jól ki van találva” – fejezi be írását a megélhetési rettegő. (Megnyugtathatom: Schmidt Máriának esze ágában sincs a holokauszt relativizálásával magára vonni a többi zsidó haragját.)

György Péter

György Péter fajtársainál világosabban fogalmazott, egyértelműen a Sorsok Háza alkotóinak értésére adva, mi az elvárás velük szemben: „Ennek az emlékhelynek az lehet a küldetése, hogy az új nemzedéket megmentse a felelősségtől rettegő, magyarnak gyáva, antiszemita Jobbiktól. Hogy segítsen nekik megérteni: a saját életük veszíti el méltóságát, értelmét, tisztaságát, ha nem ismerhetik fel, hogy az 1944-ben történtekért az a magyar társadalom is felelős volt, amelynek ma ők a tagjai.”

Korábban Karsai László a Népszarának adott interjújában már megfogalmazta kifogásait a készülő Sorsok Házával, illetve általánosságban a 2014-es holokauszt-emlékévvel kapcsolatban. Hazánk „legtekintélyesebb holokauszt-történésze” akkor arról beszélt, hogy Schmidt Mária „nem szakértője a holokauszt témájának”, és a „Józsefvárosi pályaudvar nem autentikus helyszíne a vészkorszaknak”, mivel a vidéki zsidók tömegeit nem onnan deportálták. Karsai ezen kívül hosszabb előkészületeket várt volna el a Lázár János vezette Holokauszt Emlékbizottságtól, viszont hősiesen elismerte: „nem áll rendelkezésünkre olyan sok gyermektörténet, melyből valóban színvonalas kiállítás építhető”. (Ez a megállapítás persze minden holokauszt-kiállításra igaz.) Karsai – összhangban a méregdrága holokauszt-projektet bíráló más magyarellenes cionistákkal – hangsúlyozta, hogy a kormány egyáltalán nem kíván „szembenézni a múlttal”, ami abból is látszik, hogy „Lázár Jánosnak és Schmidt Máriának minden második mondata az embermentőkről szólt”. Márpedig az embermentők Karsai szerint sokkal kevesebben voltak, mint a „zsidók legyilkolásában” (valójában: a deportálásban) segédkezők. Az üzenet egyértelmű, és pontosan megegyezik azzal, amit György Péter és a többi magyarellenes gyűlölködő zsidó is parancsba adott: a Sorsok Háza kiállításának a célja csakis az lehet, hogy tovább mélyítse a magyarság bűntudatát, és a szolganép értésére adja, hogy a zsidók felsőbbrendűek, világ- és történelemszemléletüket pisszenés nélkül kell elfogadni, őket bírálattal illetni tilos, nekik engedelmeskedni pedig kötelező.

Karsai László

Karsai a Népszavában megjelent interjújában hamisnak nevezte a 2014-es holokauszt-emlékév programját, mivel álláspontja szerint a tervezett megemlékezések és rendezvények célja „nem a szembenézés” (értsd: bűntudatkeltés) lesz, hanem annak bizonyítása, hogy a „kormány nem antiszemita”. De ha ez igaz, akkor felmerül az alábbi kérdés: vajon nem éppen az oly kétségbeesetten tagadott zsidó világhatalom létezésének bizonyítéka-e, hogy a „magyar” kormány, továbbá a világ kormányainak és vezető politikusainak jelentős része pénzt, időt és fáradságot nem kímélve igyekszik bizonygatni, hogy „nem antiszemita”?

Perge Ottó - Kuruc.info