Antifasiszta "hősök" felvonulása a "zsidógyilkos náci mutyiállam" ellen 1939-ben. Történt ez azután, hogy 1918-ban az ország elvesztette 3/4 részét, 19-ben a vörös terror hulláma söpört végig az országon, rabolva gyilkolva, 20 évvel később a mellékelt képeken látható tüntetetést minden karhatalmi atrocitás nélkül megtehették!

Nézzék meg jól: egy magyar vagy közönséges munkás sincs közöttük, viszont látható a réteg nyilvánvaló hovatartozása, intézkedő rendőr, bilincselő csendőr sehol. A táblafeliratokból látható a világnézeti beállítottság, a „gazságáról” elhíresített rezsim, pedig láthatólag nem reagált a történtekre úgy. ahogy a későbbi történelemírás alapján törvényszerű lenne.

A feliratokból áradó fenyegetettség ellenére a tüntetők igen vidámnak tetszenek, ez egy kicsit ellentmondásban van a fennhangon hirdetett nyomorukkal. Nagyon fontos, hogy a tüntetés szereplőin kívül az országban senki sem látta a jövőt, az nem azt jeleni, hogy okosabbak voltak, hanem azt, hogy a résztvevők táborából kerültek ki magasabb szinten azok az erők, a nemzetközi háttérpolitika résztvevői, akik a II. világháború gazdasági számukra nyereséget hozó kényszerhelyzetét előidézték. (Húsz évenként kell egy háború, hogy tele legyen a kassza.) Akkoriban (tehát 1939 szeptemberében) e társadalmi réteg kiemelkedő privilégiuma a gazdaságban, amit a működésükkel hozták létre, az akkori háborús helyzetben politikailag megbízhatatlan, gazdaságilag veszélyes réteg privilégiumait korlátozni kellett, a nemzet védelmében.

Ennek előzménye: úgy tíz-tizenöt évvel Jókai halála (1904) előtt, 50 ezer zsidó vonult fel az Üllői úton botokkal felfegyverkezve, s kiabáltak: „nem félünk a magyaroktól, megölünk minden keresztényt”. Az akkori sajtóorgánumokban utána tiltakozó levelek érkeztek az olvasóktól, miszerint ezeknek akkor sem esett semmi bántódásuk.

Az első cionista kongresszust, amely 1897-ben volt, Herzl Tivadar (Pest 1860.05.02. - Edlach 1904.06.03) szervezte, és ez később elnökévé választotta. Ezt a tisztséget haláláig viselte. Útjának elején kudarcok érték, amikor megpróbálta rávenni a leggazdagabb zsidókat, hogy támogassák a cionista elképzelések megvalósítását. A siker akkor következett be, amikor a kelet-európai zsidó tömegek felé fordult, akik igent mondtak kezdeményezésére és elfogadták őt vezetőnek.

A budapesti főrabbi, Herzl Theodor (Tivadar) elnökölt, és aktív propagandát folyatott Magyarországgal kapcsolatban, „ez az ország kell nekünk”, kifejezéssel élve, azután pedig a New York-i újságok apróhirdetéseiben jelentek meg ehhez kapcsolódó olyan hirdetések , ami az ország "felvásárlására" irányult.

B. J.

Zsidó csőcselék

Ezeket mentette meg Horthy...

...hibázott