Izraelnek egy éve van az iráni atomlétesítmények elpusztítására. Ennek elmulasztása esetén atomtámadást kockáztat – hazudta az izraeli hírszerzés volt főnöke. Aki szokás szerint hallgat a nyugati sajtó, sőt a nyugati kormányok által is tényként kezelt, törvénytelen zsidó atom és vegyifegyver arzenálról.
A fajgyűlölő állam volt Moszad-vezére, Sabtai Sabit az angol Sunday Telegraph című lapnak úgy fogalmazott: az amerikai elnökjelöltek közül a republikánus John McCain könnyebben hagyna jóvá egy Irán elleni izraeli támadást, mint a demokrata Barack Obama, aki nem menne bele egy légi csapásba. A szélsőséges terrorista hozzátette: Izrael belátása alapján cselekszik majd – nincs szüksége jóváhagyásra.
(Hír Tv korrigálva)





