Az alma nem esik messze a fájától – tartja a magyar közmondás, amelynek jelentése az lenne, hogy a fiúk jellemileg is hasonlítanak apjukhoz.
Gyurcsány Ferenc esetében kétségtelen, hogy igaz a közmondás. Magyarország legnagyobb tolvaja, volt akitől tanuljon, az apja is egy köztörvényes bűnöző volt, ráadásul alkoholista is. A portálunkhoz eljutatott bírósági jegyzőkönyv másolatából kiderül, hogy 1979-ben, idősebb Gyurcsány Ferencet, tolvajlás miatt, mint visszaeső bűnözőt 11 hónap szabadságvesztésre ítélte, s mellékesen két évre eltiltotta a közügyektől.

A jegyzőkönyv másolatából az is kiderül, hogy idősebb Gyurcsány Ferenc nem vetette meg az alkoholt, hisz büntetése letöltésének ideje alatt, a bíróság döntésének értelmében, kényszergyógyítási procedúrán is át kellett esnie.Gyurcsány-papa igazi cigányként viselkedett, s talán ezért olyan megértő ma a fia, a hasonló bűnöket elkövető cigányokkal szemben. Miután ellopott egy – akkoriban 600 forintot érő – biciklit, azt elvitte egy ismerőséhez, és 100 forintért zálogba hagyta nála, azzal, hogy másnap érte megy. Persze nem ment érte. A pápai kórházban, látogatóban járva unokájánál, a folyósón kiszúrt egy fogason lógó táskát, amelyből kilopta a pénztárcát, a benne levő több mint 2000 forinttal együtt. A pénztárcát ezután a Kazamata borozóban levő WC víztározójába dobta.
Ha még élne idősebb Gyurcsány Ferenc, biztos büszke lenne fiára. Hisz míg ő csak piti tolvaj volt, addig a fia egy egész országot lop meg folyamatosan. Az alma nem esik messze a fájától, s a jelek szerint Gyurcsány Ferenc sem különbözik apjától.
(Kuruc.info)
Kapcsolódó: