A hölgy azt állítja magáról, hogy Magyarországon gyerekeskedett, majd 1942-ben, 11 esztendős korában az édesanyja négy darab gyémántot varrt be a szoknyája szegélyébe. Tette ezt a gondos anya azért, hogy ha lánya bajba kerülne, akkor a gyémántok eladásának árából tudjon venni magának ennivalót. Nem sokkal később – ez a nem sokkal később csakis két évet jelenthet – az egész családot elhurcolták Auschwitzba a nácik. Több mint 40 közeli és távoli rokonát pusztították el az elvetemült németek, ő azonban csodával határos módon életben maradt. De úgy döntött, a gyémántokat semmi pénzért nem adja oda senkinek, mert azok az édesanyjára és a szüleire emlékeztetik. „Hitet, reményt és bátorságot adtak…Ha ütöttek, vertek, kínoztak is, a gyémántokat nem tudták elvenni tőlem, és ez a gondolat erőt adott” – írta a könyvében. De miképpen oldotta meg, hogy fel ne fedezzék a szoknyája szegélyébe rejtett drágaköveket? Nos, szépen kiszedegette azokat, és – mint egykor Kronosz a saját gyermekeit – lenyelte a gyémántjait. Majd miután kincsei a többi elfogyasztott étellel együtt természetes úton távoztak, megint összeszedte, jó alaposan megtisztogatta, lemosta, majd lenyelte őket megint. És hiszik vagy sem, ez így folytatódott teljes 15 hónapon, vagyis hozzávetőleg 500 napon át! 

A koncentrációs táborok csodálatos világán kívül ilyesmi nem lenne lehetséges. Persze a való életben is előfordul néha, hogy például csempészek lenyelnek valamilyen kisebb drágakövet, de próbáljon valaki 15 hónapon át minden egyes nap lenyelni 4 darab gyémántot! Vajon nem menne-e tönkre az illető nyelőcsöve, kibírná-e a gyomra? Most olyasfajta részletekbe ne is bonyolódjunk bele, hogy hol és hogyan tisztogatta meg a gyémántjait a rászáradt ürüléktől az auschwitzi lágerben, ahol a foglyok állítólag alig jutottak vízhez? Miképpen történt, hogy 15 hónapon keresztül soha nem vette észre a foglyokat – a „szemtanúk” állításai szerint – állandóan figyelő és gyötrő őrszemélyzet egyetlen tagja sem, hogy mivel foglalatoskodik az ifjú hölgy? Bizonnyal a kelleténél hosszabb ideig kellett tartózkodnia a mellékhelyiségben…Persze minden ilyen kérdés fölösleges (sőt talán bűncselekménynek minősülnek), hiszen Auschwitz egy egészen különleges hely volt, ahol minden megtörténhetett. 

Egy valamirevaló auschwitzi sztoriban Mengelének is feltétlenül fel kell tűnnie. Természetesen Irene Zisblatt könyvének lapjain is megjelenik, és mi mást is csinálhatna, mint kísérleteket végez a foglyokon? Így például mindenféle anyagokat fecskendezett  Irene szemeibe is, mert szerette volna azok színét megváltoztatni, továbbá az elvetemült náci orvos arra kényszerítette, hogy hosszú napokon keresztül tartózkodjon egy hideg szobában. Sőt vírusokat is fecskendezett a körmei alá, és mindenféle sebészeti eljárás segítségével próbálkozott a kislány karjába tetovált számok eltávolításán. Majd valamiért elege lett belőle, és halálos injekciót akart beadatni neki az egyik nővérrel, aki azonban az ellenállási mozgalomnak dolgozott, és nem adta be a halálos dózist. Így, a csodával határos módon menekült meg a „halál angyalának” karjaiból. (Hogy Mengele mit szólt ahhoz, hogy parancsát nem hajtották végre, arról nem szól a fáma.) 

„Mengele a legszebb férfi volt ott – emlékezett vissza egy előadásán Irene Zisblatt – sok nagyszerű dolgot tehetett volna az emberiségért, de ő végül gyilkossá lett”. Hát igen, a gójok már csak ilyenek, egyszer csak megbolondulnak, és gyilkolni kezdenek. Irene Zisblatt mesekönyvében is felidézi, milyen kedvesen mosolygott rá Mengele bácsi, csak azt nem értette szegény kislány, miért akarja ez a szép, kedves ember a következő pillanatokban darabokra vagdalni a műtőasztalon. Hiába, furcsa egy világ! 

1945-ben Irenét, valamint egy Sabka nevű barátnőjét – több ezer fogollyal együtt – a hideg téli időben nyugat felé hajtották a gonosz nácik. (A valóságban a gaz nácik a foglyoknak lehetőséget adtak a választásra: a szovjetek elől menekülő őrszemélyzettel együtt elindulnak nyugat felé, vagy pedig bevárják a „felszabadítók” érkezését. És az agyongyötört, állítólag elgázosításra váró foglyok döntő többsége kínzóikkal együtt Németország irányába indult a dermesztő hidegben.) Az élénk fantáziával megáldott hölgy könyvében azt meséli, hogy csodálatos módon megmenekült a „halálmenetből” is a barátnővel együtt. Aki azonban nem sokkal később meghalt. Irene Zisblatt azonban nem halt meg, sőt 1956-ban férjhez ment, és a 60-as években két gyermeket is szült – ami újabb csoda volt, mivel állítása szerint Mengele a kísérletei során tönkretette a méhét. 

Hosszú  évtizedeken át a gyémántokat egy széfben tartotta, és az átélt csodákról és gyötrelmekről sem volt hajlandó beszélni. „Sok-sok éven keresztül egyetlen szóval sem meséltem el, ami velem történt. Nem akartam, hogy a gyermekeim az én fájdalmaimat hordozzák” – jelentette ki. Hogy miért kezdte el élményeit a 90-es évek végén elbeszélni, és miért írt végül könyvet? Nos, rájött, hogy az ifjú nemzedékeket tájékoztatni kell a borzalmakról, mivel „a mostani fiatalok az utolsó generáció, amelyik még találkozhat holokauszt-túlélővel, és így ők tovább tudják adni a szemtanúk történeteit”. A láng végtére is nem aludhat ki, a hit tüzét táplálni kell. Az idős hölgy, ha fiatalok közé megy, akkor immár mindig a nyakában viseli a négy darab különös utakat bejárt gyémántot. A könyv címében az ötödik gyémántról esik szó. Gyengébbek kedvéért: az ő maga lenne, Irene Zisblatt. Az egész sztori csodálatos és megható, a gójoknak szánt tanulság pedig az, hogy a gyűlölködés borzalmas következményekhez vezet. Szeressük hát egymást, és akkor minden szép lesz és jó. Csodák pedig igenis vannak.  

Mindez nagyon szép, ámde mindig vannak akadékoskodó alakok, akiknek semmi sem jó: a napokban egy Eric Hunt nevű 25 éves fiatalember (aki 2007-ben egy San Francisco-i hotel liftjében megtámadta Elie Wieselt, mert arra akarta rákényszeríteni, hogy hagyja abba a hazudozást a holokausztról) a Browardi Kerületi Bíróságon keresetet nyújtott be a „gyémántnyelő” hölgy ellen. Állítása szerint a „The Fifth Diamond: The Story of Irene Weisberg Zisblatt” című könyv tele van „rosszindulatú hazugságokkal” és „fantasztikus, kitalált történetekkel”, amelyek a „zsidókat gyűlölködővé teszik, a nem zsidók számára pedig sértőek”. 

Forrás: itt és itt

Perge Ottó