Útmutató a gojok megöléséhez
A Király tanítása címen Izraelben most jelent meg egy könyv, amelynek két rabbi szerzője azt tárgyalja, hogy mikor, miért és milyen körülmények között lehet, sőt, kell megölni a gojokat. A rabbik szerint bizonyos esetekben a zsidók ártatlan goj gyermekeket is megölhetnek. Azonnali elhatárolódást várunk Jeszenszky Gézától, Lipták Bélától, Csintalan Sándortól és Emmerich Kertesztől. 
Jichák Sápírá és Joszi Élicúr, a Nablusz palesztin város melletti Jichár nevű zsidó településen működő Él még József (ישיבת עוד יוסף חי) teológiai főiskola két rabbija most jelentette meg A Király tanítása – A zsidók és a népek közti főbenjáró bűnök törvényei (תורת המלך – דיני נפשות בין ישראל לעמים) című könyvet, amely máris bestseller lett az izraeli nemzeti vallásos körökben. 


Jichák Sápírá rabbi, a könyv társszerzője

A nyomdát most elhagyott 230 oldalas héber nyelvű kötet kizárólag egy témát boncolgat és hozza meg a megfelelő következtetéseket: mikor, hogyan és hol lehet, sőt, kell megölni a gojokat. Roi Sáron a Máárív című napilapban megjelent recenziójában leszögezi: „Ez a könyv útmutató azok számára, akik azon tépelődnek, hogy lehet-e, s ha igen, mikor kell és szabad elvenni a nem zsidó életét.” 
Az irodalmi Nobel-díj-gyanús kötetet még nem lehet mindenütt beszerezni, de a világhálón már meg lehet rendelni, és csak idő kérdése, hogy a nagyobb könyvesboltokban is árulják, hiszen máris olyan neves és köztiszteletben álló rabbik ajánlották az olvasóknak, mint például Jichák Ginsburg, aki szintén a jichári Él még József vallási iskola rabbija, valamint Jáákov Joszéf és Dov Lior rabbik. 


Jichák Ginsburg rabbi, a könyv méltatója

Amint fentebb már említettük, a két rabbi a most megjelent kötetben mindvégig azt fejtegeti, hogy miként kell viszonyulni a gojok megöléséhez (hárigát gojim – הריגת גויים). Érveik alátámasztására és igazolására a szerzők bőséges forrásjegyzéket közölnek a zsidó humanista irodalom olyan kiváló alkotásaiból, mint például az Ószövetség, a háláhá (vallástörvénykezés – הלכה), Maimonides és Kuk rabbi művei. 
A két izraeli rabbi részletesen kifejti azokat a törvényeket, amelyek értelmében igenis szabad, sőt, bizonyos esetekben egyenesen kötelesség gojokat ölni az úgynevezett Noé fiainak hét parancsa (שבע מצוות בני נח) isteni törvény értelmében: „Ha odamegyünk a Noé fiainak hét parancsa egyikét megszegő gojhoz, akkor a megölése megengedett”, olvasható A Király tanítása című útmutatóban. 
A könyvben elővigyázatosságból egyszer sem olvasható a palesztin vagy az arab népnév, mert a szerzők a leölendőket mindvégig gojoknak nevezik. Igen ám, de a fentebb említett Jichár zsidó település teológiai iskolájának kiadásában a világhálón is olvasható A zsidó hangja (קול היהודי) című brosúrában többek között ez a hiánypótló megjegyzés szól most megjelent könyvről: „Fölösleges megjegyezni, a könyvben sehol nincs leírva, hogy csak az ősgojokról van szó”. 
A szerzők nem csak a hadseregnek és más erőszakszervezetnek adnak zöld fényt a gonosz gojok megbüntetéséhez és megöléséhez, hanem ennek megtételére az egyes zsidókat is ösztönzik: „A gonosz gojok vérének kiontásához nem szükséges a nemzet döntése, mert a megtámadott királyság (az ország – a szerk.) egyénei is elégtételt vehetnek rajtuk”. 
Mi több, az egészen kis gyermekeket is nyugodtan meg lehet ölni, vélik a könyv szerzői: „Az utat eltorlaszoló kis gyermekek kerülnek sokszor ebbe a helyzetbe. S mert egyértelmű kényszerből a jelenlétükkel (testükkel – a szerk.) eltorlaszolják a menekítés útját, ezért meg lehet ölni őket, mert jelenlétükkel elősegítik a gyilkosságot”. (Mármint a fegyveres zsidó megszállókét. Izrael ugyanis azt állította, hogy a Gázai övezet elleni irtóhadjárat idején a palesztinok szándékosan helyeztek el gyermekeket a harcok színhelyén – a szerk.) 
„Véleményünk szerint az egészen apró gyermekeket is meg lehet ölni, ha kiderül, hogy nagyobb korukban árthatnak nekünk, s ebben az esetben a csapásnak kimondottan ellenük kell irányulnia és nem csak a felnőttek elleni akció keretén belül”. 
A derék szerzőpáros emellett további törvényekkel és magyarázatokkal indokolja meg, hogy mikor lehet a gojt megölni még akkor is, ha az történetesen egyáltalán nem ellenséges a zsidókkal szemben: „Mindenütt, ahol a goj jelenléte veszélyezteti a zsidó életét, még akkor is meg szabad ölni, ha netán az a világ népei jámborjainak egyike, s egyáltalán nem tehet a kialakult helyzetről”. 
Jichák Sápírá rabbi, a most megjelent szélsőségesen rasszista A Király tanítása (vagy más fordításban: A Király Tórája) című, a vallástörvények (háláhá– הלכה) gyakorlati értelmezéséről, alkalmazásáról szóló könyv egyik szerzője a Máárív héber nyelvű napilapnak nyilatkozva elmondta: „Mi semmit nem rejtettünk véka alá, s reméljük, hogy a Tórával foglalkozók a világon mindenütt tanulmányozzák majd A Király tanítása című könyvünket. Áldott legyen az Isten azért, hogy manapság nem vagyunk kénytelenek cenzúráztatni a megjelenés előtt álló könyveinket, amint az volt az olyan sötét rendszerekben, mint például az orosz cár uralkodása idején”, vélekedett Jichák Sápírá rabbi. 
Jichák Sápírá rabbi, a könyv társszerzője, a Nablusz melletti Jichár zsidó településen működő Él Még József nevű teológiai főiskola (jesívá) igazgatója a tanintézetével együtt a karácsony környékén Budapest-szerte hanuka-gyertyatartókat állítgató Habad militáns és rasszista zsidó szekta követője. 
Jichák Sápírá rabbi és szerzőtársa, Joszi Élicúr rabbi ezenkívül a Dombok Ifjúsága (נוער הגבעות) elnevezésű szélsőséges ifjúsági csoportosulás szellemi vezetőinek is számítanak. Ezek a fiatalok úgynevezett „mááházokat”, egy-egy zsidó település kezdeti magját hozzák létre a stratégiai szempontból jelentős magaslatokon.


A Dombok Ifjúsága elfoglal egy magaslatot

A rasszista, fajvédő Habad mozgalom magyarországi vezére az a Köves Slomo rabbi, aki szektájának lapja, a Habad.info szerint nemrégiben azt állította, hogy a Budapesten egyre fokozódó antiszemitizmus miatt félelmében kénytelen volt áramot vezetni lakóháza kerítésébe. A budapesti Károly körúton levő Habad vallási központban egyébként egymásnak adják a kilincset a tiszteletüket tevő, a rasszistáknak gazsuláló magyarországi politikusok. 


Köves Slomo rabbi, Fodor Gábor és Joná Metzger, Izrael askenázi főrabbija

Gyurcsány Ferenc, Joná Metzger és Köves Slomo

Köves Slomo, Joná Metzger és Orbán Viktor

Mi, magyarok, akiket a most megjelent vallástörvénykezési könyv szerint is a zsidók bármikor vígan megölhetnek, még akkor is, ha csak éppen rossz időben és nem a megfelelő helyen tartózkodunk, követeljük a magyarságot állandóan rasszizmussal vádoló magyarországi zsidóktól és ismert goj szekértolóiktól, valamint a történelmi egyházak vezetőitől, hogy mielőbb és egyértelműen határolódjanak el az Izraelben most napvilágot látott könyvben leírt nézetektől. 
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info