Dr. Joseph Tenenbaum, a Lengyel Zsidók Világszövetségének elnöke a második világháború idején igen befolyásos személyiségnek számított Amerikában.
 |
Miután a fegyverek elhallgattak, „tényfeltáró körútra” indult szülőhazájába, Lengyelországba. Tapasztalatairól könyvet is írt. In Search of a Lost People: The Old and the New Poland (The Beechhurst Press, 1948) címen.
Művében a lengyelországi zsidóság háború alatti szenvedésit kívánta a nyilvánosság elé tárni.
Érthető hát, ha hosszadalmasan foglalkozik az Auschwitz- Birkenauban történt állítólagos elgázosításokkal. Tenenbaumot különösen érdekelte, miképpen viselkedtek a halálra ítélt zsidók. (Jobb lett volna persze, ha az igazság érdekelte volna.) Valamilyen oknál fogva a szerző képzeletét megragadták az auschwitzi táborkomplexum illemhelyei és latrinái. Műve angol kiadásának 145. oldalán a következő információkat osztja meg velünk: „Megrázó történeteket hallottam a birkenaui láger árnyékszékeivel és latrináival kapcsolatban. Voltak gyermekek, akik úgy menekültek el az elgázosítás elől, hogy bemenekültek a latrinákba, és akár hosszú órákon keresztül tartózkodtak ott, beásva magukat a fekáliába. Még szeretkeztek is azokon a helyeken, igen, szexeltek is a trágyában, nem törődve azzal, hogy ha felfedezik őket, azonnali halál lett volna a sorsuk. (Kiemelés a szerzőtől.) De üzleteltek, beszélgettek, pletykálkodtak is a latrinákban. Birkenauban az árnyékszékeken és a vécékben zajlott az élet – piacként, klubhelyiségként funkcionáltak, és esetenként a fiziológiai szükségleteiket is azokon a helyeken elégítették ki. Magam is megnéztem egyszer az egyik ilyen latrinát. Nyitva volt, de teljesen kiszáradt már.”
Érthető hát, ha hosszadalmasan foglalkozik az Auschwitz- Birkenauban történt állítólagos elgázosításokkal. Tenenbaumot különösen érdekelte, miképpen viselkedtek a halálra ítélt zsidók. (Jobb lett volna persze, ha az igazság érdekelte volna.) Valamilyen oknál fogva a szerző képzeletét megragadták az auschwitzi táborkomplexum illemhelyei és latrinái. Műve angol kiadásának 145. oldalán a következő információkat osztja meg velünk: „Megrázó történeteket hallottam a birkenaui láger árnyékszékeivel és latrináival kapcsolatban. Voltak gyermekek, akik úgy menekültek el az elgázosítás elől, hogy bemenekültek a latrinákba, és akár hosszú órákon keresztül tartózkodtak ott, beásva magukat a fekáliába. Még szeretkeztek is azokon a helyeken, igen, szexeltek is a trágyában, nem törődve azzal, hogy ha felfedezik őket, azonnali halál lett volna a sorsuk. (Kiemelés a szerzőtől.) De üzleteltek, beszélgettek, pletykálkodtak is a latrinákban. Birkenauban az árnyékszékeken és a vécékben zajlott az élet – piacként, klubhelyiségként funkcionáltak, és esetenként a fiziológiai szükségleteiket is azokon a helyeken elégítették ki. Magam is megnéztem egyszer az egyik ilyen latrinát. Nyitva volt, de teljesen kiszáradt már.”
Mindez iszonyú, valóban! Hogyan lehet képes valaki – jelen esetben ez a Dr. Joseph Tenenbaum – ilyen undorító, bizarr történetet kiötleni? Nem, nem azoknak kell szégyellniük magukat, akik leleplezik a sok hazudozót, hanem azoknak, akik még mindig ilyesfajta képtelen és hányingert keltő mesékkel igyekeznek sajnálatot ébreszteni önmaguk és népük iránt. Tenenbaum nyilvánvalóan egy perverz, beteg ember lehetett, de „élményeit” továbbra is szentírásként kell kezelni, mert aki kétségbe meri vonni állításainak hitelességét, „gyűlöletkeltőnek”, sőt „holokauszttagadónak” minősül, és dutyiban köthet ki.
Agyrém.
Perge Ottó
Ajánló (x): - Holokauszt-ipar - Bepillantás a jól szervezett gépezetbe
