Rachelt később akarták megölni a gaz nácik: egy napon jött a gonosz Mengele bácsi, és úgy döntött, hogy a kislánynak is a gázkamrába kell mennie. Igen ám, de csoda történt! Ugyanis Rachel bemenekült a gázkamra melletti konyhába (!), ahol is elbújt a levest szállító szakácsok  háta mögött (!). És a nácik el is felejtkeztek róla, és többet nem akarták beküldeni abba a csúnya kamrába. A sztori abszolút hiteles, aki kételkedni merészel az alábbi történet valódiságában, börtönbüntetést érdemel!

Mielőtt a német és a magyar fasiszták rá nem támadtak Csehszlovákiára 1939 márciusában, Rachel Levy boldogan élt szüleivel és négy testvérével egy kis faluban, valahol a Kárpátok égbe nyúló hegyei közt. De jöttek a fasiszták, és gonosz törvényekkel próbálták tönkretenni a zsidókat. Például nem járhattak iskolába, és elvették a vagyonukat. Borzalmas idők voltak. 1942-ben pedig még iszonyatosabb események következtek be. Rachel édesapját, az akkor 40 éves Solomont elszakították családjától, és elküldték egy haláltáborba. Két esztendővel később Rachelnek, édesanyjának, Shlimának, Chaskel nevű 16 éves bátyjának, a mindössze három éves Ben-Zvinek, valamint a 8 esztendős Etának és a 10 éves Rivkának  is mennie kellett. A falujukban élő száz másik zsidóval együtt vagonokba rakták, és elszállították őket Auschwitzba.

Rachel 14 éves volt akkor, amikor rászakadt a katasztrófa. Mint gyakran elmeséli, szomszédai el akarták őket bújtatni a közeli erdőben, de a nácik mindenkit kivégzéssel fenyegettek meg, akik zsidókat rejtegettek. A marhavagonokban rettenetesen össze voltak zsúfolva, és nem adtak nekik sem enni, sem inni egész úton.

Amikor pedig megérkeztek Auschwitzba, a Gestapo emberei várták őket. A gyerekeket és az idősebb nőket külön sorba állították. Idősebbik bátyját dolgozni küldték, viszont a család többi tagját elvitték a gázkamrába. Rachelt, noha csak tíz éves volt, életben hagyták. De egyedül maradt szegény. A most 76 éves asszony szemei megtelnek könnyel, amikor felidézi borzalmas emlékeit. „Teljesen össze voltam zavarodva. Azt sem tudtam, mi történik körülöttem” – vallja meg a bátor, sokat szenvedett asszony.

És egyszer meglátogatta őt maga az Ördög. A barakkban, ahol lakott, hirtelen megjelent a megtestesült Gonosz: Josef Mengele. Ő döntötte el ugyanis, kinek kell mennie a gázkamrába, és kinek nem. És Mengele rámutatott. Igen, őrá. Mennie kellett. Nem volt kibúvó. De mint Rachel meséli, a gázkamra a tábor konyhája mellett volt, és éppen levest szállító foglyok mentek el a közelükben. A kislánynak pedig sikerült elbújni mögöttük, és így menekült el a halál torkából.

Ezután Mengele is elfeledkezett róla, de azért akadt baja éppen elég. Hiszen alig volt élelem a táborban, és ezért a foglyok állandóan éheztek. 1945 januárjában azonban megérkeztek a hős szovjet felszabadítók. A foglyok nagyobbik részét a németek Bergen-Belsenbe hajtották. „21 napon keresztül vonultunk, enni nem kaptunk semmit…Az emberek sorban hullottak el az úton. Volt, akit agyonlőttek csak azért, mert kiállt a sorból, mások pedig egyszerűen feladták, és inkább meghaltak, semhogy tovább meneteljenek” – idézi fel a borzalmakat az idős asszony.

Amikor pedig megérkeztek Bergen-Belsenbe, újabb megpróbáltatás várt rá. Az ottani lágerben találkozott ugyanis az egyik húgával, akit ezek szerint mégsem küldtek gázkamrába. De szegény nagyon-nagyon beteg volt. „A barakk padlóján aludtunk, tetvek borították el a testünket” – meséli irtózatos élményeit Rachel. „Aki meghalt, azt sem temették el, a hullák egymás hegyén és hátán feküdtek”. És végig kellett néznie, amint húgát, akivel néhány nappal korábban találkozott, a halottak közé dobják.

Ő azonban életben maradt. A nácik valamilyen rejtélyes okból életben hagyták. 1945 áprilisában pedig megérkeztek a bergen-belseni koncentrációs táborba a hős brit katonák. Rachel ezután Prágába ment, majd pedig Pozsonyba. És ekkor újabb csoda történt. Az idős asszony a következőképpen eleveníti fel az eseményeket: „Egy szép napon lépéseket hallottam odakünn, és hirtelen belépett az ajtón a bátyám. Meg voltam döbbenve.” Ő is megmenekült tehát. És a zsidó szervezetek jóvoltából mindketten Nagy Britanniába utazhattak. Egy ideig Belfastban éltek, majd pedig Londonban telepedtek le. Rachel 1953-ban hozzáment egy Phin nevű brixtoni zsidóhoz, és ruhakészítőként kereste kenyerét. Bátyja, Chaskel könyvelő lett, sőt egy pénzügyi cég igazgatójaként dolgozott, amikor is 1976-ban, 48 éves korában elhunyt.

Rachel rendszeresen eleget tesz különböző meghívásoknak, és szívesen elmeséli mindenkinek az átélt megpróbáltatásokat. Gyakran eleveníti fel szörnyű emlékeit gyerekek előtt. Megesett, hogy a diákok drámai előadás keretében adták elő Rachel szívszorongató történetét. Igaz, a háború befejezése után 50 esztendőn keresztül egyáltalán nem beszélt mindarról, ami vele történt. „Még ma is rémálmok gyötrik” – vallja meg könnyek között. „Nagyon kevesen maradtunk már, akik el tudjuk mondani a velünk megesett szörnyűségeket, márpedig az embereknek tudniuk kell arról, mi is történt” – fogalmazza meg hitvallását a most 76 esztendős Levy Rachel. Ebben egyetérthetünk: tényleg jó lenne végre pontosan tudni, mi is történt a német munkatáborokban a második világháború idején.

Forrás: News Shopper, 2007. január 21.

Kapcsolódó: - Holokamu-dosszié