Azon a napon, a hajnali órákban, az Irgun és a Stern elnevezésű zsidó terrorcsoportok - élükön Menachem Beginnel és Jicak Samirral - megrohamozták a Jeruzsálem közelében található békés, mindössze 750 lelket számláló palesztin falut, Deir Jászint. A hozzávetőleg 120 cionista fegyveres eszeveszett öldöklésbe kezdett: a terroristák nőket, gyermekeket, férfiakat mészároltak le. A halálos áldozatok száma pontosan ma sem ismert, de hozzávetőleg 100-250 közé tehető.

A cionista bandák foglyokat is ejtettek, akiket láncra verve, teherautók platóján végighurcoltak Jeruzsálem zsidók lakta negyedében. Az ily módon is megalázott palesztinok közül 25 személyt brutálisan kivégeztek Givát Saul zsidó telep közelében. Másokat visszavittek a falujukba, és ott lőtték agyon őket.

A Deir Jászin elleni terrortámadás annál is inkább váratlan esemény volt, mivel a település kívül esett az 1947-es ENSZ felosztási terv során Izraelnek juttatott területek határain (ráadásul korábban megnemtámadási szerződést is aláírtak). Deir Jászinban nem voltak jelentősebb arab ellenálló csoportok sem, sőt a falu békés lakói korábban maguk tessékelték ki azokat a „radikálisokat”, akik, sejtve, hogy mi következik, fegyveres ellenállásra biztatták a helyieket. Néhány palesztin megpróbált ellenállni, és négy izraeli terroristát sikerült is agyonlőniük. Azonban a kezdetleges fegyverekkel felszerelkezett kevés számú palesztinnak esélye sem volt a zsidó terroristák vérengzésének megakadályozására.

A településnek stratégiai jelentősége lehetett a cionisták számára: A falu Tel-Aviv és Jeruzsálem között, egy magaslaton feküdt. Minden jel arra utal, hogy az izraeli haderő felhatalmazta a Menachem Begin vezette Irgun, illetve a Jicak Shamir irányítása alatt álló Stern terrorcsoportokat Deir Jászin elfoglalására. Az öldöklés szükségtelen lett volna, ugyanis a helyieknek nem voltak jelentős számban fegyvereik. Csakhogy a cionisták meg kívánták félemlíteni Palesztina arab lakóit, arra kényszerítve őket, hogy hagyják el szülőföldjüket. A zsidók üzenete egyértelmű volt a palesztinok számára: vagy szedik a sátorfájukat, és eltűnnek Izraelből, mert ha maradnak, az a sors vár rájuk, mint Deir Jászin lakóira. 1947/48-ban 750-800 ezer palesztin menekült el szülőföldjéről.

Teljes mértékben jellemző, hogy az izraeli terrorcsoportok vezetői még aznap este sajtóértekezleten (!) jelentették be: azért volt szükség Deir Jászin elfoglalására, mert a faluban „arab fegyveresek” rendezkedtek be, akik meg akarták támadni Jeruzsálem „békés” zsidó lakóit. Mindebből természetesen egyetlen szó sem volt igaz. A születőben lévő izraeli kormányzat hivatalosan „elítélte” a vérengzést, annak ellenére, hogy a legfelsőbb szintű cionista körök jóváhagyása nélkül aligha kerülhetett volna sor erre a véres akcióra.

Deir Jászin életben maradt lakóinak többsége Jeruzsálem arab negyedeiben telepedett le. 1967-ben azonban – amikor a zsidó állam hadereje elfoglalta Kelet-Jeruzsálemet – ismét csak izraeli uralom alá kerültek. 1948 szeptemberében Lengyelországból, a Felvidékről és Erdélyből, valamint Romániából ortodox zsidó telepesek költöztek Deir Jászin üresen álló házaiba. A falut a zsidók átnevezték Givat Shaul Betnek, abban a reményben, hogy sikerül a példátlan gaztett megtörténtét kitörölni a palesztinok emlékezetéből. Később, ahogy Jeruzsálem terjeszkedett, az egykori Deir Jászin területe a város részévé vált.

1947/48-ban legalább 400 arab településről űzték el az őslakosokat. Helyükre zsidó telepesek érkeztek. Az egykori lakóházakat jórészt lebontották, a temetőket felszántották, a falvaknak, városoknak új neveket adtak. A cionista terrorcsoportok és a hadsereg nem csak Deir Jászinban követett el súlyos bűntetteket, hanem másutt is Palesztinában.