Magyarország és a Magyar Honvédség (MH) a jövőben új módon vállal szerepet az afganisztáni NATO-műveletekben - ismertette a kormány döntését a honvédelmi miniszter csütörtökön, Budapesten.
Hende Csaba elmondta: a döntés értelmében az MH 2013 márciusában kivonja tartományi újjáépítési csoport kontingensét Baglán tartományból, valamint ezzel egy időben befejezi a tartományi fejlesztési tevékenységét is.
A NATO felkérésre ugyanakkor az idén október 1-jétől 6 hónapon keresztül a Magyar Honvédség látja el 230 katonával a kabuli nemzetközi repülőtér katonai védelmét.
Hende Csaba hangsúlyozta: a kormány döntése értelmében tehát októbertől nő a magyar részvétel az afganisztáni NATO-műveletekben, 2013 tavaszától pedig jelentősen csökken, a nemzetközi folyamatoknak megfelelően.
(MTI)