„Jézus egy kurva fia” (a fotó részlete)
Hanuka ünnepén és a keresztények adventi várakozása idején ismét üzentek a tolerancia bajnokai a Szentföldön élő keresztényeknek: „Jézus egy kurva fia”, írták föl a többi között a nyugat-jeruzsálemi Kereszt kolostor falára – derül ki a Válláh!Hádásot hírportál tudósításából. Panaszra a kolostor lakóinak nem lehet okuk, hiszen a hajnali látogatók egyben boldog hanukát is kívántak nekik. Magyarországról meg várjuk az elhatárolódásokat.
Igen, nem elég az üzenetet egyszer közölni, azt addig és annyiszor kell sulykolni, amíg azt a megszólítottak saját maguk is elhiszik. Így lehetnek ezzel azok az izraeli zsidók is, akik ma hajnalban Jeruzsálemben ismét bejelentették a keresztényeknek, hogy Jézus Krisztus tulajdonképpen „egy kurva fia”. Nem első ízben közölték ezt, mert az idén szeptemberben Latrúnban (ahol a „jobbik lator” élt a megfeszítése előtt – H. J.) a trappista néma barátok kolostorának ajtajára, majd néhány héttel ezelőtt Jeruzsálemben a Sion hegyen álló ferences kolostor vaskapujára írták föl tudományos kutakodásaik legújabb eredményét.
Zoom
Írás a falon: „Jézus egy kurva fia” (Fotó: Omer Méron)
A nyugat-jeruzsálemi Kereszt kolostor kőkerítésére és az előtte álló személygépkocsikra már néhány hónappal ezelőtt is írtak föl kereténygyalázó mondatokat, ám a ma hajnali akciót ünnepi kedveskedésnek is szánták a zsidó telepesekkel azonosítható hulladékok. A jeruzsálemi Kereszt-völgyben álló mostani Kereszt kolostort Kr. u. VI. századi bizánci keresztény alapokra a XI. században építették, s jelenleg a görög ortodox egyház tulajdonában van. A hagyomány szerint a kolostor helyén nőtt az a fa, amelyből Jézus keresztjét ácsolták.
Zoom
„Boldog hanukát!” - kilyukasztott autógumival
A Kereszt kolotort övező kőfalra és a környéken parkoló autókra festékszóróval ma hajnalban a következő hanukai (vagy talán adventi) jókívánságokat írták föl a tolerancia bajnokai: „Boldog hanukát!”, „A makkabeusok győzelme”, „Jézus egy kurva fia”, és az elkövetők névkártyájának számító „árcédula” szót. Az „árcédula” kifejezést azok a zsidó telepesek és támogatóik írják ki a meggyalázott keresztény és muszlim templomokra, illetve mecsetekre, akik a keresztényeken és a muszlimokon kívánnak bosszút állni, amiért a saját kormányuk időnként, tessék-lássék módra, nemzetközi nyomásra fölszámol egy-egy „engedély nélkül épített” előtelepülést a megszállt palesztin területeken.A feliratokon kívül ma hajnalban a kolostor szolgálatában álló három gépkocsi gumiját is kilyukasztották.
Zoom
A Kereszt kolostor Nyugat-Jeruzsálemben
A szentföldi tolerancia bajnokai által ma hajbalban ismét „fölvilágosított” magyarországi keresztények meg várják Bölcskei Gusztáv, Erdő Péter, Köves Slomó, Dániel Péter, Balog Zoltán és a Wallenberg Társaság elhatárolódását és elítélő nyilatkozatát. A kölcsönösség jegyében.
Frissítés: Nemcsak a falon, az autón is: "Jézus egy kurva fia":

(Fotó: Gil Jochanan)
Hering József – Kuruc.info