A világszervezet tucatnyi szakértője a tíz nappal ezelőtti, Damaszkusz környéki vegyi támadás helyszínén vettek mintákat, a támadásban nyugati hírszerzők és a szíriai terroristák állítása szerint a kormányerők mérgező gázt is használtak. Az ellenőrök Másznánál lépték át a határt.
Pénteken a Földközi-tenger keleti felére érkezett a USS San Antonio hadihajó, amellyel együtt így már az amerikai haditengerészet 6 egysége tartózkodik a térségben. A Pentagonra hivatkozó szombati hírügynökségi jelentések szerint az USS San Antonio hadihajó - amely a fedélzetén több száz tengerészgyalogost szállít - e térségbe vezető útját már korábban eldöntötték, de nem tervezik, hogy a katonákat egy Szíria elleni esetleges akcióban bevessék.
A USS San Antonio a Szuezi-csatornán keresztül érkezett a Földközi-tengerre, és pénteken kapta azt a parancsot, hogy maradjon a térségbe vezényelt 5 amerikai romboló közelében. A Reuters brit hírügynökség jelentésében kiemelte, hogy a hajó egyike annak a három amerikai tengerészeti egységnek, amely a fedélzetén mintegy 2200 tengerészgyalogossal az Arab-félsziget körüli térségben teljesít hathónapos szolgálatot. A brit hírügynökség egy magát megnevezni nem akaró hivatalos amerikai személyiségre hivatkozva arról számolt be, hogy a USS San Antonio elővigyázatosságból marad a Földközi-tengernek ebben a térségében.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár pénteken - diplomaták beszámolója szerint - azt jelezte a Biztonsági Tanácsban állandó tagsággal rendelkező országoknak, hogy a minták elemzése két hétig tarthat. A világszervezet ellenőreinek mandátuma csak arra terjed ki, hogy megállapítsák, használtak-e vegyi fegyvert az említett helyszínen, de arra már nem, hogy ki vetette be őket. Korábbi jelzések szerint a szakértők Hágába viszik a mintákat az elemzések céljából.
Obama telefonon egyeztetett Cameronnal és Hollande-dal
A megbeszélések részét képezték az elnök azon törekvésének, hogy minél szélesebb körű diplomáciai támogatást szerezzen az augusztus 21-i állítólagos szíriai vegyifegyver-támadás miatt tervezett megtorló katonai csapáshoz. Az amerikai-francia tárgyalásról beszámoló kommüniké pedig úgy fogalmazott: Obama és Hollande között egyetértés volt abban, hogy "a nemzetközi közösség nem tűrheti a vegyi fegyverek alkalmazását, hogy felelősségre kell vonnia a (szíriai) rezsimet, és erőteljes üzenetet kell küldenie, hogy a vegyi fegyverek alkalmazása elfogadhatatlan".
Francia közlés szerint Hollande az Obamával folytatott háromnegyedórás egyeztetés során emlékeztetett Párizs azon eltökéltségére, hogy reagáljon erre az incidensre, és "ne hagyja büntetlenül ezeket a bűnöket". A tájékoztatás arra is kitért, hogy a francia államfő ugyanilyen eltökéltséget érzett Obama részéről. Hollande a nap folyamán a Le Monde című napilapnak nyilatkozva kijelentette: a Szíria elleni katonai beavatkozás brit elutasítása után sem változott Franciaország álláspontja: Párizs továbbra is "arányos és kemény" fellépést akar Damaszkusz ellen a múlt heti vegyifegyver-támadás miatt.A Fehér Háznak a csütörtöki telefonos megbeszélésekről kiadott tájékoztatása szerint Obama megállapodott Cameronnal és Hollande-dal, hogy folytatni fogják a szoros konzultációkat Szíriával és a biztonsági kihívások széles skálájával kapcsolatban.
Washington szerint "nagyon valószínűtlen" a felkelők felelőssége
"Nagyon valószínűtlen", hogy augusztus 21-én szíriai felkelők hajtották volna végre Damaszkusz körzetében a vegyi támadást - állította az amerikai kormány hírszerzési értesüléseken és "nyílt forrásokon" alapuló pénteken közzétett értékelése. A négyoldalas dokumentum szerint egyúttal az is nagyon valószínűtlen hogy a szíriai ellenzéknek lenne kapacitása arra, hogy nagy mennyiségű videofelvételt, orvosi személyzet és civil szervezetek által is megerősített fizikai tünetet, illetve erre a vegyifegyver-támadásra vonatkozó egyéb információt hamisítson annak érdekében, hogy a damaszkuszi rezsimre terelje a gyanút. (Igen, sokkal életszerűbb az, hogy a szír kormány annak tudatában vet be vegyi fegyvereket, hogy használatuk esetén az USA azonnali támadást ígért - a szerk.)
Az értékelés említést tett egy "meg nem nevezett szíriai vezető" lehallgatott beszélgetésére, amelyben az illető megerősítette a vegyi fegyverek bevetésének tényét, és kifejezte nyugtalanságát amiatt, hogy az ENSZ-ellenőrök bizonyítékot szerezhetnek az incidensről. A dokumentumban foglaltak szerint a vegyi fegyvereket bevető egységek augusztus 21-én délután parancsot kaptak a támadás beszüntetésére, majd az érintett negyedeket ágyútűz elé vették. A tüzérségi támadások intenzitása 24 órán át a négyszerese volt az előző tíz napinak, s az erős ágyúzás augusztus 26-ig tartott.
Erdogan: Aszad uralmának megdöntésére kell törekedni
Recep Tayyip Erdogan újságíróknak Ankarában azt hangoztatta, hogy a beavatkozás "nem lehet egy 24 órás rajtaütés". Úgy vélte, "leginkább az számít, hogy megállítsák a vérontást Szíriában, a rezsimet pedig egészen addig a pontig gyengítsék, ahol már feladja". Erdogan a NATO koszovói beavatkozását hozta példának. "Ha olyasmi lenne, amit Koszovó példáz, a szíriai rezsim nem lenne képes, hogy folytassa" - fogalmazott. Törökország már korábban jelezte, hogy kész részt venni a Szíria elleni nemzetközi beavatkozásban, akár úgy is, hogy arra az ENSZ nem ad felhatalmazást. A napokban a török hadsereget riadókészültségbe helyezték, hogy felkészüljön a Szíria felől esetlegesen érkező fenyegetésekre.
Damaszkusz: Kerry hazug és alaptalan állításokat tett
Késő este kiadott közleményében az állítólagos gáztámadásért felelőssé tett Bassár el-Aszad külügyi tárcája úgy vélte, Kerry vádaskodása "elkeseredett kísérlet" volt arra, hogy igazoljon egy amerikai katonai csapást Szíria ellen.
A közlemény szerint "régi történetekről van szó, amelyeket terroristák terjesztenek... és amelyek hazugságokból, kitalációkból és minden elemében összetákolt mesékből állnak". Damaszkusz csodálkozását fejezte ki, hogy "egy szuperhatalom ilyen naiv módon csapja be közvéleményét, nem létező bizonyítékokra támaszkodva". A közlemény arra emlékeztette Kerryt, hogy "Szíria elsőként javasolta az ENSZ Biztonsági Tanácsának olyan határozat elfogadását, amely a Közel-Keleten felszámolná a tömegpusztító fegyvereket, de az Egyesült Államok ezt elutasította".
(MTI nyomán)