Elnöki rendeletben utasította Barack Obama amerikai elnök a washingtoni kormányt, hogy nyújtson támogatást és kiképzést a szíriai ellenzék egyes frakcióinak az esetleges vegyifegyver-támadások elleni védekezéshez.
A Fehér Ház közleménye szerint, amelyet az Amerikai Hangja (VOA) rádió ismertetett internetes oldalán, a helyi idő szerint hétfőn aláírt rendelet lehetővé teszi a kormányzatnak, hogy képezze a szíriai ellenzék "kiválasztott" tagjait, köztük a Legfelsőbb Katonai Tanácsot, továbbá védőfelszereléseket és kiképzést nyújtson nemzetközi szervezeteknek, így az ENSZ Vegyifegyver-tilalmi Szervezetének (OPCW) és az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID).
A rendelet csupán órákkal azután látott napvilágot, hogy az ENSZ ellenőrei közzétették jelentésüket az augusztus 21-i vegyifegyver-támadásról, amely szerint "világos és meggyőző bizonyíték" van rá, halálos szaringázt vetettek be viszonylag nagy mennyiségben civilek, köztük gyerekek ellen Damaszkusz környékén.
A jelentés nem találgat azt illetően, melyik fél indította a támadást a felkelők kezén lévő Gúta ellen, de Obama elnök és más nyugati vezetők - szemtanúk beszámolói és egyéb bizonyítékok alapján - a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erőket teszik érte felelőssé. A kormány tagad.
"Az általunk begyűjtött környezeti, vegyi és orvosi minták arról külön is világos és meggyőző bizonyítékot szolgáltatnak, hogy szarin ideggázt célba juttató föld-föld rakétákat használtak" - olvasható a dokumentumban. Egy fehér házi szóvivő megjegyezte, hogy föld-föld rakétái csak a (reguláris) szíriai hadseregnek vannak.
(MTI)