Háborognak a cionisták, mert akadt végre egy becsületes politikus Izraelben, aki ki mert mondani egy alapvető igazságot. Avraham Burg, az izraeli parlament, a Kneszet korábbi elnöke (1999-2003) egy Haifában rendezett konferencián közölte: “Elég volt a kétértelműségből – Izraelnek van nukleáris és vegyi fegyvere is, és erről nyílt és őszinte vitát kellene kezdeményezni”.

Avraham Burg
Burg még ennél is tovább ment, ugyanis kijelentette, hogy véleménye szerint Izrael előtt két lehetőség áll: vagy maga is megsemmisíti tömegpusztító fegyvereit egy atomfegyvermentes Közel-Kelet megteremtése érdekében, vagy pedig elfogadja, hogy a térségben más államok is szert tesznek nukleáris és vegyi fegyverekre.
“A nukleáris fegyverek birtoklása hosszú távon kockázatossá és politikai teherré vált” – jelentette ki, hozzátéve, hogy az atomfegyverekkel kapcsolatos izraeli kétértelműség (vagyis hogy Izrael nem is tagadja, de nem is ismeri be az atomfegyverek birtoklásának tényét) egyszerre “idejétmúlt és gyermekes” módszer, amely “nem fog másokat megakadályozni abban, hogy atomfegyverekre tegyenek szert”. “Az új realitások világos választás elé állítanak abban a tekintetben, hogy vagy mindeniknek lesz nukleáris fegyvere, vagy pedig létrehozunk egy atomfegyvermentes zónát” – mondta ki a nyilvánvaló igazságot Avraham Burg, sürgetve egyúttal a párbeszéd megkezdését Iránnal és a térség más államaival. “
A konferenciát követően Burg a Mááriv című lapnak nyilatkozva is megerősítette álláspontját, mely szerint “itt az idő kitörni a nukleáris koporsóból, és ideje végre lerántani a leplet az izraeli atomprogrammal kapcsolatos kétértelműségről. Vagy mindenkinek lesz atomfegyvere, vagy senkinek sem” – nyomatékosította röviden a lényeget.
Akiba Tadatoshi, aki 1999 és 2011 között Hirosima polgármestere volt, felszólalásában azt javasolta, Izrael is támogassa a közel-keleti atomfegyvermentes zóna megteremtésének gondolatát. Dov Hanin, izraeli parlamenti képviselő és politológus, ugyancsak sürgette a zsidó állam atomfegyvereinek fölszámolását, utalva a szíriai vegyi fegyverkészlet megsemmisítésére, mint követendő példára. Szíria esete azt bizonyítja, hogy a nemzetközi diplomácia segítségével lehetséges egy ország tömegpusztító fegyverkészletét megsemmisíteni – hangoztatta az izraeli képviselő.
A Mááriv című izraeli lap közlése szerint a The Legal Forum for the Land of Israel nevű szervezet felszólította az ügyészséget és a rendőrséget, hogy kezdeményezzenek eljárást Avraham Burg ellen, mert a fentebb idézett kijelentéseivel hazaárulást követett el. A Fórum emlékeztette a hatóságokat arra, hogy Burg a Kneszet elnökeként, valamint a Külügyi és Védelmi Bizottság tagjaként lényeges izraeli államtitkokhoz férhetett hozz. “Burg egyoldalúan feltárja Izrael nukleáris és vegyi fegyverarzenáljának kérdéskörét az ellenség és a világ előtt, és ezzel a Kneszet más tagjait is arra ösztönzi, hogy ugyanígy cselekedjenek” – áll az ügyészséghez és a rendőrséghez eljuttatott levélben.
2013. októberében Simon Peresz izraeli államfő az izraeli atomfegyverkezésre vonatkozó “kétértelműség” jegyében a France 24 tévéállomásnak adott nyilatkozatában a következőképpen kerülgette a forró kását és hazudozott: “Van olyan ok, amely arra kényszeríthet bárkit, hogy nukleáris erővel rendelkezzen, de számomra ez olyan eszköz, amely a békéhez vezet, nem pedig támadások végrehajtásához”.
Mint ismeretes, Izrael – miközben az állítólagos iráni atomfegyverkezés ürügyén háborúval fenyegetőzik - nem hajlandó aláírni a nukleáris fegyverek terjesztésének tilalmáról szóló nemzetközi egyezményt, és (az általa folyamatosan démonizált Iránnal ellentétben) a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőreit sem engedi be nukleáris létesítményeibe.
Perge Ottó - middleeastmonitor.com - Mááriv nyomán