Jelentősen még tovább szigorítaná az uniós társállamokból érkező "munkavállalók" szociális ellátásának nem egészen két hete megszigorított szabályozását a brit kormány.
A kormányzó Konzervatív Párt csaknem száz képviselője pedig olyan törvényt követel, amely lehetővé tenné az EU-jogszabályok vétóját a brit parlament számára.
Iain Duncan Smith munka- és nyugdíjügyi miniszter a The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lapnak nyilatkozva kijelentette: szeretné elérni, hogy az Európai Unió más tagországaiból érkezők elől akár két évre is el lehessen zárni a brit szociális ellátórendszer szolgáltatásait.
Duncan Smith szerint lehetővé kell tenni, hogy a brit kormány a szociális juttatások hozzáférhetővé tétele előtt megkövetelhesse az uniós bevándorlóktól "Nagy-Britannia iránti elkötelezettségük demonstrálását", valamint annak bizonyítását, hogy életvitelszerűen, hosszabb ideje tartózkodnak az országban, dolgoznak és hozzájárulnak a brit gazdasághoz.
A szakminiszter szerint az átmeneti időszak "lehet egy év, lehet két év", és a brit kormány ennek letelte után minősítené jóléti ellátásra jogosult nagy-britanniai lakosnak a külföldi EU-munkavállalókat.
A Konzervatív Párt vezette brit kormánykoalíció sorra jelenti be a külföldi EU-munkavállalókra vonatkozó szigorítási terveket, amelyek közül több az év első napján életbe is lépett. A uniós országokból érkezők például nagy-britanniai tartózkodásuk első három hónapjában immár nem igényelhetnek álláskeresőknek járó szociális juttatásokat, és a három hónap leteltével is legfeljebb hat hónapig kérhetnek ilyen jellegű támogatást.
Ezt a tilalmi határidőt terjesztené ki akár két évre a brit munka- és nyugdíjügyi miniszter. Iain Duncan Smith közölte a The Sunday Timesnak adott nyilatkozatában, hogy már megkezdte a "szociális turizmus" elleni közös fellépéshez a "szövetségesi hálózat" kiépítését, bevonva mások mellett Németországot, Olaszországot, Hollandiát és Finnországot.
A brit szakminiszter szerint az Európai Bizottság az egyes tagországok akarata ellenére próbálja "ráerőltetni" az unióra a "totális mozgásszabadságot". Duncan Smith ezzel kapcsolatban külön is bírálta Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős EU-biztost, aki a miniszter szavai szerint "megszállottan hajtja ezt az ügyet" a tagállamok, különösen Nagy-Britannia ellenében.
London az EU-bevándorlókra vonatkozó szigorítási intézkedések miatt az utóbbi hetekben komoly konfliktusba keveredett Andor Lászlóval, akinek többszöri bíráló nyilatkozatait már korábban is éles ellenkritikával fogadták brit politikusok.
Visszautasította ugyanakkor a brit kormány által az Európai Unión belüli szabad munkaerő-áramlás alapelvének módosítására megfogalmazott igényeket az Európai Parlament elnöke is.
Martin Schulz a The Observer című vezető baloldali vasárnapi brit lapnak kijelentette: az unión belüli szabad mozgás elvének érvényesítése az EU egyik legnagyobb sikere. "Ez alapelv, és ugyanúgy nem képezi újratárgyalás alapját, mint ahogy az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlásának elve sem újratárgyalható" - fogalmazott az EP német szociáldemokrata elnöke.
Iain Duncan Smith a The Sunday Timesnak mindazonáltal kijelentette: az EU-n belüli szabad mozgás nem jelentheti azt, hogy bárki szabadon kiválaszt magának egy országot, ahol a legjobb szociális ellátásban részesülhet, munkanélküliként, sőt bármilyen álláslehetőség kilátása nélkül odautazik és az első napon benyújtja igényét a szociális juttatásokra.
A brit szakminiszter szerint az Európai Bizottság ennek lehetővé tételét követeli a tagországoktól. A kormányzó brit Konzervatív Párt 95 alsóházi képviselője - a frakció csaknem egyharmada - vasárnap nyílt levelet intézett David Cameron brit miniszterelnökhöz, olyan törvénymódosítást követelve, amelynek alapján a brit parlament útját állhatná az EU-jogszabályok nagy-britanniai érvényesítésének, és már meghonosított uniós törvényeket is megsemmisíthetne, ha azok Nagy-Britannia nemzeti érdekeit veszélyeztetik.
A The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lap által ismertetett levél szerint egy ilyen törvénymódosítással a brit kormány ismét saját hatáskörébe vonhatná az ország határainak ellenőrzését és megszabadíthatná az üzleti szférát az EU által rárakott terhektől.
A Downing Street-i miniszterelnöki hivatal szóvivője vasárnap közölte, hogy a kormányfő "alaposan tanulmányozni fogja" a felvetést. A szóvivő hozzátette ugyanakkor, hogy az uniós egységes piac működésképtelenné válna, ha az egyes tagállamok parlamentjei rendszeresen és egyoldalúan megsemmisítenének EU-jogszabályokat.
(MTI nyomán)