Oroszországba menekülne Janukovics
A parlament házelnöke szerint Janukovics megpróbált Oroszországba menekülni, de megakadályozták - írja az AFP.
Újabb pozíciók kerültek kiosztásra a parlamentben
A parlament Valentin Nalivajcsenkót, az Ütés (UDAR) párt képviselőjét bízta meg az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU), Volodimir Zamant pedig a védelmi minisztérium tevékenységének parlamenti felügyeletével. Utóbbi a héten mondott le vezérkari főnöki tisztéről, mert nem volt hajlandó teljesíteni Janukovics elnök utasítását arra, hogy a hadsereg kapcsolódjon be a belpolitikai válság rendezésébe. A törvényhozás továbbá úgy döntött, hogy Oleh Mohnickijt, a Szabadság (Szvoboda) jogász végzettségű képviselőjét bízza meg a főügyészség felügyeletével. A törvényhozás a nap folyamán menesztette hivatalából Viktor Psonka főügyészt.
Timosenko a kerekesszéket elnöki bársonyszékre cserélné
Miután Timosenko bejelentette, hogy indul az elnökválasztáson, úgy fogalmazott: „a diktatúra elesett Ukrajnában”. Timosenko az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség szerint Harkivból Kijevbe indult. A kórházat kerekesszékben hagyta el, hívei az utcákon ünnepelték. Két órán belül várhatóan már a Függetlenség (Majdan) téren lesz.
A britek támogatják a változást
"Az elmúlt 24 óra eseményei azt mutatták, hogy Ukrajna elindult egy másik jövő irányába, és bebizonyosodott, hogy meghallgatták azoknak a hangjait, akik az elmúlt hónapban demonstráltak" - írta William Hague brit külügyminiszter közleményében.
A német külügyminiszterrel megállapodtak arról, hogy egyesítik erőfeszítéseiket az új ukrán hatalom támogatása érdekében. „Frank-Walter Steinmeirrel megállapodtunk abban, hogy támogatjuk Ukrajna új kormányát” – jelentette be Londonban brit diplomácia vezetője. A felek erőfeszítéseket tesznek arra is, hogy „meggyőzzék a Nemzetközi Valutaalapot a Kijev számára olyannyira szükséges pénzügyi segítségnyújtásról” – tette hozzá Hague.
Korábbi híreink: Bizonyos források szerint Timosenko kiszabadult
Julija Timosenko állítólag elhagyta a börtönt, és már úton van a reptérre. Az is elképzelhető, órákon belül a Majdanon lesz.
Leváltotta a parlament Janukovicsot
328 képviselő megszavazta Janukovics elmozdítását az államfői székből. A képviselők a himnuszt éneklik a parlamentben. Megszavazták azt is, hogy május 25-én legyenek a választások.
Az elnök elutasította törvények aláírását
Janukovics leszögezte, hogy a kijevi törvényhozás által az utóbbi órákban elfogadott törvényeket nem írja alá. Az ukrán elnök arról is beszélt, hogy autójára rálőttek, ennek ellenére kijelentette, hogy nem fél. „Sajnálom a hazámat” – mondta az UBR televíziónak. Ellenzékét gengsztereknek nevezte, akik terrorizálják az országot. Az elnök tudatta, Ukrajna délkeleti részét bejárva az a szándéka, hogy személyesen találkozzon az emberekkel.
Lengyel külügyminiszter: nem történt puccs
Sikorski a lengyel külügyminiszter twitteres üzenetében reagált Janukovics beszédére. Mint írta, Kijevben nem történt puccs, a parlament házelnökét jogszerűen választották meg. Janukovicsnak pedig 24 órája van arra, hogy aláírja a 2004-es alkotmányt.
Az orosz külügyminiszter keményen reagált
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter német, francia és lengyel kollégájával szombaton folytatott telefonbeszélgetésében súlyos aggodalmának adott hangot amiatt, hogy az ukrán ellenzék nem teljesíti az ukrajnai politikai válság rendezéséről pénteken Viktor Janukovics elnökkel aláírt megállapodást.
„Az ellenzék nemcsak hogy nem teljesítette egyetlen kötelezettségét sem, de újabb követelésekkel áll elő” – hangoztatta az orosz külügyminiszter aki felszólította Németországot, Lengyelországot és Franciaországot, hasson oda, hogy az ukrán ellenzék azonnal teljesítse a február 21-i megállapodást.
Nem avatkozik be a konfliktusba az ukrán hadsereg
Az ukrán hadsereg nem avatkozik be az országot sújtó belpolitikai válságba - közölte a kijevi védelmi minisztérium, nem sokkal azután, hogy négy belbiztonsági szolgálat vezetői ugyanezt jelentették ki a parlamentben. Előzőleg négy ukrajnai belbiztonsági szolgálat – köztük a Berkut különleges rendőri egység – vezetői kijelentették a kijevi parlamentben, hogy nem avatkoznak be a konfliktusba.
Két-három órán belül engedik ki Julia Timosenkót
Két-három órán belül lesz szabad Julia Timosenko volt ukrán miniszterelnök - közölte a harkivi kórháznak a képviselője délután fél négy körül. Jelenleg a kiengedésével kapcsolatos adminisztratív teendőket végzik. Arra a kérdésre, hogy hová távozik Timosenko, a tisztviselő átadta a szót Julia Timosenkónak, aki annyit válaszolt, "repülni fogunk".
Helyi tömegtájékoztatási eszközök arról számoltak be, hogy a harkivi repülőtérre két órán belül repülőgépet várnak, amely fedélzetére veszi Julia Timosenkót.
Janukovics puccsnak minősítette a kijevi eseményeket, nem mond le
A kijevi eseményeket banditák államcsínyének minősítette Viktor Janukovics ukrán elnök – tudatta az Interfax hírügynökség szombat délutáni jelentése. Janukovics kijelentette, hogy a parlament által hozott törvények illegitimek, ő pedig Ukrajna területén maradva mindent megtesz azért, hogy az ország ne szakadjon szét.
Az ukrán ellenzék sikere: elemzők az oroszok helyett az IMF-et kapják a nyakukba
Oroszország valószínűleg nem folytatja az Ukrajnának megígért 15 milliárd dolláros finanszírozási programot, amely helyett Kijev várhatóan a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) kap pénzügyi segítséget a teljes államcsőd elkerülésére – jósolták a legutóbbi kijevi fejleményeket értékelve londoni pénzügyi elemzők. Az Eurasia Group nevű globális politikai-gazdasági kockázatelemző csoport szakértői szerint az ukrajnai fordulat „nem a Kreml által előnyben részesített forgatókönyv”, és így fennáll annak a veszélye, hogy Oroszország megpróbálja megakasztani a ukrajnai belpolitikai átalakulás folyamatát. Ez valószínűleg gazdasági – elsősorban kereskedelmi – fenyegetések formáját ölti majd. A ház szerint nem lehet kizárni, hogy Ukrajna orosz földgázellátása is veszélybe kerül, bár ez a kockázat korlátozott, mivel Oroszországnak ügyelnie kell a Gazprom földgázipari konglomerátum európai megítélésére és piaci részesedésének megőrzésére is.
Bevonul az Európai Palrlament küldöttsége segíteni a rendezésben
Elmar Broknak, az Európai Parlament külügyi bizottsága elnökének a vezetésével EP-küldöttség indult szombaton Brüsszelből Kijevbe, hogy az ukrán törvényhozás képviselőivel találkozzanak – közölte az EP sajtószolgálata. A 12 tagú küldöttség kétnapos látogatásának célja, hogy támogassa az ukrán politikai válság rendezésének folyamatát – tette hozzá az illetékes
A kormánypárt kétségbe vonja a parlament legitimitását
Az ukrán államfő pártjának harkivi kongresszusa olyan határozatot fogadott el szombaton, amely kétségbe vonja a „terror közepette” elfogadott kijevi parlamenti döntések legitimitását.
A harkivi kongresszuson a Régiók Pártjának délkelet-ukrajnai, krimi és szevasztopoli szervezeteinek közel 3400 megválasztott képviselője gyűlt össze. Harkivban van Viktor Janukovics államfő is – közölte tanácsadója.
A Vadim Kolesznicsenko parlamenti képviselő által felolvasott határozat szerint „az elmúlt napok eseményei Ukrajna fővárosában, Kijevben a központi hatalmi szervek bénultságához és az ország destabilizálásához vezettek”, az ellenzék pedig nem teljesítette a válság rendezését célzó pénteki megállapodást.
Békés tömeg Harkivban
Hatalmas, békés tömeg gyűlt össze Harkivban, az emberek a „kelet és nyugat együtt” jelszót skandálják – írja az Euromaidan közösségi oldala.
A városban tartózkodik jelenleg Viktor Janukovics, és egy Harkivhoz közeli börtönben töltötte büntetését Julija Timosenkó is, akit egészségügyi állapotának romlása miatt egy harkivi vasutaskórházban ápoltak.
Szabad Timosenko
Julia Timosenko szóvivője azt mondta, kiszabadult a börtönből a korábbi miniszterelnök.
Lembergben megkezdték a fegyverek összegyűjtését
Hatósági emberek és civil aktivisták szombaton Lembergben (Lviv) elkezdték a megmaradt fegyverek begyűjtését és biztonságba helyezését az ukrán belügyi csapatok helyi laktanyájában, amelyet szerda éjjel ostromoltak meg és gyújtottak fel tüntetők.
A jelentés szerint a belügyi laktanyában eredetileg 1,8 ezer lőfegyvert és 1,5 millió darab töltényt tároltak. A fegyverek nagy része megsemmisült a gyújtogatásban, amikor az objektumot 10 ezer tüntető rohanta meg.
A parlament új elnöke vezeti majd az átmeneti kormányt
Olekszandar Turcsinovot, az ukrán parlament szombaton megválasztott új elnökét bízta meg a kormány vezetésével egy új kabinet létrejöttéig a Rada.
Olexandar Turcsinov parlamenti beszédében a koalíciós kormány mihamarabbi létrejöttéért szállt síkra. „Azzal fordulok az összes képviselői frakcióhoz, csoporthoz, független képviselőhöz, hogy az alkotmány helyreállítása nyomán azonnal lássunk hozzá a koalíciós kormány megalakításához” – hangoztatta.
Az ukrán parlament Julija Timosenko szabadlábra helyezéséről fogadott el szombaton határozatot, amelyet 322 képviselő támogatott.
A parlament határozatot fogadott el a 2004-es alkotmányhoz való visszatérésről az elnök jóváhagyása nélkül. A határozat kimondja, hogy a dokumentum érvényét veszíti, mihelyt Viktor Janukovics államfő aláírja a 2004-es alkotmányhoz való visszatérésről szóló törvényt, amelyet pénteken szavazott meg a parlament.
Az ukrán parlament a 2004-es narancsos forradalom után módosította az alkotmányt, korlátozva az elnöki jogköröket, de 2010-ben az alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte a módosításokat.
Arszenyij Avakovot, az ellenzéki Haza párt képviselőjét, Julija Timosenko bebörtönzött volt ukrán kormányfő egyik közeli munkatársát választotta az ország új belügyminiszterének az ukrán parlament szombaton.
Tévébeszéd, lemondás, háború – találgatnak
Viktor Janukovics ukrán államfő Harkivban van, ahol a nap folyamán találkozik választóival és megjelenik a helyi tévében – mondta szombaton az államfő Kijevben tartózkodó tanácsadója, Anna Herman.
Különféle értesülések jelentek meg az elnök terveiről, így a Versziji című orosz hírportál úgy tudja, hogy Janukovics le fog mondani, de előtte katonai segítséget kér Oroszországtól.
A The Financial Times című brit pénzügyi napilap megszólaltatott egy névtelenül nyilatkozó magas rangú moszkvai kormányilletékest, aki szerint Oroszország kész lenne háborúba bocsátkozni a krími térségért, és megvédeni az ottani orosz ajkú lakosságot.
Az ukrán parlament elnökévé választotta szombaton Olekszandar Turcsinovot, a bebörtönzött egykori miniszterelnök, Julija Timosenko közeli szövetségesét.
Turcsinovra, a Haza párt politikusára 288 képviselő adta voksát. Az ukrán parlament 450 fős, de a szavazáson a kormányzó Régiók Pártja képviselőinek csak töredéke vett részt.
Janukovics és a belügyminiszter elhagyta Kijevet, a tüntetőké a kormányzati negyed
Viktor Janukovics Kijevből a kelet-ukrán Harkivba utazott az ukrán sajtó értesülései szerint. Az információt megerősítette egy magas rangú amerikai diplomata is, aki az ukrán külügyminisztériumtól úgy tudja, hogy az államfő egy politikai találkozón vesz részt. A diplomata emlékeztetett arra, hogy az említett régió Janukovics támogatóinak fellegvára.
Harkivban tanácskozik szombaton a jelenleg kormányzó Régiók Pártja. A párt egyik képviselője, Nesztor Sufrics ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a megbeszélésen már az ellenzéki szerepre való áttérésről lesz szó.
A kijevi tüntetők szombatra virradóra teljes ellenőrzésük alá vonták a kormányzati negyedet, a parlament, az elnöki és a miniszterelnöki hivatal, illetve a belügyminisztérium épületét is.
A leváltott belügyminiszter állítólag Fehéroroszországba szökött. Az ukrán parlament pénteken mentette fel Zaharcsenkót azzal az indokkal, hogy ő a felelős a tüntetők elleni brutális fellépésért és civilek haláláért. Az ügyvezető belügyminiszter túllépte hatáskörét, törvénytelen, alkotmányellenes parancsokat adott, amelyek emberek halálához vezettek.
Kárpátalján megerősítették a fegyyerraktárak védelmét
Megerősítették a fegyverraktárak védelmét az ukrán hadsereg Kárpátalján állomásozó egységei, de a csapatok semmilyen mozgást nem végeznek – nyilatkozta Ivan Vaszilcjun ezredes, a kárpátaljai hadkiegészítő parancsnoka az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap szombaton megjelent számában.
Az ezredes cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint mozgósítanák a hadsereg Kárpátalján állomásozó egységeit. Közölte: minden a megszokott rendben, a terveknek megfelelően zajlik, nem lépett életbe semmilyen rendkívüli parancs, de megerősítették a fegyverraktárak védelmét.
Arra a hírre reagálva, hogy Kárpátalján többen katonai behívót kaptak, a parancsnok kifejtette: ebben nincs semmi rendkívüli, hiszen az ukrán hadügyminisztérium a sorkatonai szolgálat megszüntetését – az előzetes tervekkel szemben – még a múlt év októberében 2017-re halasztotta. De csak azokat a fiatalokat sorozzák be, akik megfelelnek az utóbbi időben megszigorított minden követelménynek, és vállalkoznak a szolgálatra – emlékeztetett a kárpátaljai hadkiegészítő parancsnoka(MTI)
A kormány tagjai ismeretlen helyre távoztak
Az ukrán kormány tagjainak többsége elhagyta munkahelyét és ismeretlen helyre távozott, ezért az egyetlen legitim hatalmi intézmény jelen pillanatban a törvényhozás - jelentette be szombaton a parlamentben az ellenzéki Haza párt egyik képviselője.
Olekszandar Turcsinov szerint ilyen körülmények között a parlamentnek kötelessége átvállalnia a teljes felelősséget az ország helyzetérért, azonnali hatállyal hozzá kell látnia a hatalmi jogkörök gyakorlásához. Turcsinov arra tett javaslatot, hogy a parlament nevezzen ki ügyvezető kormányfőt és belügyminisztert.
Közben indoklás nélkül benyújtotta lemondását Igor Kaletnik parlamenti alelnök - ezt a törvényhozás másik alelnöke, Ruszlan Kosulinszkij jelentette be. Előzőleg arról is tájékoztatta a képviselőket, hogy betegsége és gyógykezelése miatt lemondott Volodimir Ribak házelnök is.
Előrehozott választásról dönt az ukrán parlament
Viktor Janukovics ukrán államfő lemondását követelő határozati javaslatot terjeszt szombaton az ukrán parlament elé a Vitalij Klicsko vezette ellenzéki Ütés (UDAR) párt. A határozat lehetővé teszi a parlament számára az előre hozott választás kiírását.
A javaslat szerint május 25-ig tartanák meg a választásokat.
Frissítés: Janukovics meggondolta magát
Janukovics úgy volt, hogy lemond, aztán mégsem.
Olekszandr Turcsinov házelnök és ügyvezető miniszterelnök szombaton este a Kyiv Post jelentése szerint azt mondta, hogy Viktor Janukovics szombaton beleegyezett abba, hogy lemond, ám miután konzultált tanácsadóival, úgy döntött, hogy ezt mégsem teszi meg. Állítólag már volt előre bekészítve egy felvétel is, amin Janukovics bejelenti, hogy lemond, és ezt is sztornózták.
(HVG - MTI - MNO nyomán)