Egy munkás és munkaadója, bevándorlók, egykori drogfüggők, hajléktalanok, elítéltek, betegek, nők, gyermekek, idősek vitték a keresztet nagypéntek este a római Colosseumnál tartott vis crucis keresztútját, amelynek meditációi is a mai világ keresztre feszítettjeiről szóltak.
A keresztút végén Ferenc pápa rövid beszédet mondott. "A kereszt a világ összes igazságtalanságát képviseli, az árulást, a hatalmaskodók beképzeltségét, a hamis barátok arroganciáját (...) a krisztusi kereszttel szemben azonban Isten szeretett fiainak és nem élettelen tárgyaknak érezzük magunkat" - fogalmazott az egyházfő.
Beszéde végén külön megszólította azokat, akik gyermeküket veszítették el, betegek vagy a magányosság keresztjének terhét viselik.
A Ferenc pápa által vezetett keresztút 14. stációja a mécsesekkel és fáklyákkal megvilágított Colosseum ókori amfiteátruma és a vele szemközt álló Palatinus-domb között elevenedett meg.
A keresztet az első és a három utolsó állomáson Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke, valamint a Szentföldön szolgáló ferences szerzetesek és szerzetesnők vitték. A többi stáción egyszerű emberek: egy munkás és munkaadója közösen, bevándorlók, egykori drogfüggők, hajléktalanok, egy család, elítéltek, nők, betegek, gyermekek, idősek.
A krisztusi passió szenvedését kísérő meditációk is róluk szóltak. "A mai világ sebeiről, a kortárs ember keresztre feszítéséről írtam, vagyis azokról, akiket a gazdasági válság sújtott, a bevándorlókról, betegekről, börtönben levőkről, magányosokról. Mindazokról, akikről Ferenc pápa is gyakran beszél" - mondta a meditációk szerzője, Giancarlo Bregantini, a munkanélküliségtől és a szervezett bűnözéstől egyaránt sújtott dél-olasz Campobasso-Boiano érseke a pénteki l'Osservatore Romano szentszéki napilapnak.
Az első stáción elhangzott meditáció bátor állásfoglalást sürgetett a mai embertől a gyengék, kiközösítettek, szenvedők mellett az embereket "selejtező" kortárs kultúrával szemben. A második úgy fogalmazott, hogy a mai világot a pénz uralja ahelyett, hogy szolgálná, és az ebből származó társadalmi igazságtalanság keresztje a dolgozók vállát nyomja.
A szövegek többek között érintették a háborúban eleső fiatalokat, a gyerek-katonákat, az erőszakot elszenvedő nőket, az emberkereskedelem áldozatait, a végleges stádiumban levő betegeket, a magukra hagyott időseket, a túlzsúfolt börtönöket és azokat, akiket kínoznak. A számtalan szenvedéssel szemben a meditációk az emberek közötti szeretetet és szolidaritást állították példaként.
A Vatikánból a Colosseumhoz a megszokott öreg Ford gépkocsival érkező Ferenc pápa a Palatinus-dombról imádkozva követte a keresztutat, amelynek a végén áldását adta a jelenlevőkre. A Colosseum előtti teret a hívők teljesen megtöltötték. Ferenc pápa beszéde végén az egész tér az Éljen a pápa! (Viva il Papa!) kiáltástól visszhangzott.
A via crucist a világ több mint ötven televíziója közvetítette egyenesben.
Péntek délután a pápa a Szent Péter bazilikában a nagypénteki liturgiát vezette. A Vatikán közölte, hogy Ferenc pápa a főalamizsnásán keresztül pénteken többeknek is segíteni igyekezett. Többek között az egyik római külső kerületben élő 250 rászoruló családnak küldött élelmiszercsomagot.
(MTI)