A Wall Street Journal szarkasztikus angol humorral jellemezte Petro Porosenko ukrán elnök Kanada- és USA-béli látogatását, miszerint: „Obama megengedte Porosenkónak, hogy lefényképezzék vele együtt, de semmi egyéb...”

Mit kap a kis Porosenko Samu bácsitól? Háromszoros nem az ukrán elnök tiszteletére
Ukrajna elnöke tulajdonképpen kényszerhelyzetben van, az USA külügyminisztériuma őt tette meg az ukrán elnökválasztás befutójának, de pillanatnyilag sem az IMF 17 milliárd dolláros hitelének feltételeként megjelölt Kelet-Ukrajnát nem tudja megtartani az USA hadereje és gázkitermelő cégei számára, sem a vérgőzös Jobb Szektor-martalócokat nem tudta a minszki egyezménynek megfelelően kényszeríteni a tűzszünet betartására, sőt a „Nemzeti Gárda” vezetői Dmitrij Jaros nevében megfenyegették, hogy az ismét gumiabroncsok füstjétől bűzös kijevi Majdan téren új elnököt emelnek pajzsukra, ha Porosenko továbbra is engedményeket tesz Novorosszija vezetésének.
Különös, hogy maga Jaros egy ideje, az ilovajszki harcok óta személyesen sehol sem mutatkozik, elterjedt a hír, hogy ott halálos sebet kapott. Ez azonban nem segíthet a minden irányból harapófogóba szorított Porosenkó helyzetén, ezért próbált „amerikai barátaitól” segítséget kérni. A ravasz kanadai és USA-szenátorok vállveregetős ünneplésben részesítették az ukrán elnököt, ki eme látványosságra nejét is magával vitte.
Ugyanezen forgatókönyv szerint állva tapsolták meg 2004-ben Juscsenko volt ukrán elnököt, az ukrán narancsos forradalom hősét is, ki szintén jellemzően, kelet-európai gátlásos mosollyal köszönte, hogy „barátai” az ukrán trónra repítették. Ma már biztosan ő is kijózanodott, és „féli a görögöket, még ha ajándékot hoznak is...”
Porosenko észak-amerikai látogatásának 3 célja volt, nehézfegyvereket szerezni az ukrán hadseregnek, melyet ő elnöki paranccsal igyekszik újra harcképessé tenni, és így egyúttal a számára már életveszélyessé vált Jobb Szektor harcosait államilag törvényesített, jól felszerelt hadsereggel egyensúlyozni, azonkívül négyszázmillió dollárt kért e hadsereg talpra állításához és felruházásához, valamint közvetlen USA katonai beavatkozást Novorosszija ellen.
Eléggé harcias kérések, s mindez azon időpontban, mikor Minszkben gőzerővel folynak az egyeztetések a fegyverszünet állandósítása érdekében. Kanadában ugyan ígértek kétszázmillió dollárt, ám elfelejtették konkretizálni, hogy mikor adnák át, az USA szenátorai pedig a lelkes taps utáni tárgyalások után háromszoros hurrá helyett háromszoros nemet kiáltottak Porsenko elnök tiszteletére. Végezetül Obama elnök valamivel több mint ötven millió dollárt ígért Porosenkónak, pokrócok és infravörös látókészülékek formájában. Ezt persze majd később kamatostul vissza kell fizetni, de vajon ki? A teljesen lerongyolódott ukrajnai gazdaság? A fűtetlen kijevi lakásokban a telet rettegve váró emberek?
Bizonyosan jó oka van az USA-nak is, hogy nem terheli az amúgy is átláthatatlan, kaotikus és robbanásveszélyes ukrán helyzetet további fegyverekkel.
Búcsúzáskor Porosenko keserűen megjegyezte, hogy még új pokrócokkal is igen nehéz lesz legyőzni Novorosszija harcedzett és lelkes seregét, mely egyre inkább ütőképes hadsereggé formálódott a majd' féléves szakadatlan harcokban.
Forrás: ntv.ru (orosz nyelvű); The Wall Street Journal (angol nyelvű)
Csetneki László
Bécs