Az izraeli kormány keddi állítása szerint Katar kiutasította területéről Háled Mesaalt, a Hamász politikai vezetőjét, aki eddig az Öböl-menti olajmonarchiában élt. A Hamász illetékesei cáfolták a hírt.
Az izraeli külügyminisztérium közleményében azt írta, üdvözli, hogy Katar erős izraeli diplomáciai nyomás hatására úgy döntött, kiutasítja területéről és Törökországba toloncolja Mesaalt. A közlemény azt is leszögezte, Izrael reméli, hogy "a török kormány is felelősségteljesen, (Katarhoz) hasonló módon jár majd el" a Hamász-vezérrel kapcsolatban.
Ugyanakkor a palesztin szervezet illetékesei cáfolták az izraeli közleményben foglaltakat. Mesaal egyik közeli tanácsadója az AP amerikai hírügynökségnek például azt mondta, hogy jelenleg is Katar fővárosában, Dohában tartózkodik a Hamász-vezetővel együtt. Szintén cáfolta Mesaal kiutasításának hírét a Hamász katari szóvivője és egy gázai tisztségviselője is.
Hasonlóképp a török külügyminisztérium arról számolt be, nincs tudomása arról, hogy Katar Törökországba toloncolta volna Háled Mesaaalt vagy erre készülne. Katar egyelőre nem kommentálta az izraeli bejelentést.
Mindazonáltal ha a hír mégis igaznak bizonyulna, az megfigyelők szerint jelentős diplomáciai győzelmet jelentene Izrael számára.
Az utóbbi években a Hamász két korábbi kiemelkedő támogatójától, Szíriától és Irántól is egyre kevesebb segítséget kapott, és érzékenyen érintette korábbi szövetségese, az iszlamista Mohamed Murszi egyiptomi elnök hatalmának megdöntése is.
(MTI nyomán)