Több mint ötven iszlámellenes atrocitást regisztráltak Franciaországban a Charlie Hebdo című "szatirikus" lap elleni előző heti véres merénylet óta - közölte hétfőn a franciaországi muzulmánok legjelentősebb szervezete, a Muzulmán Vallás Francia Tanácsa (CFCM).
A csoport, amelynek jelentése szerint múlt szerda óta 54 muzulmánellenes cselekményt jegyeztek fel Franciaországban, a mecsetek, az internetes oldalak és a közösségi hálózatok fokozott ellenőrzésére szólította fel a kormányt. Abdallah Zekri, a tanács egyik vezető tisztségviselője kitért arra is, hogy "még a párizsi nagymecsetnél sincsen különösebb védelem". "Az államnak országunk minden polgárát meg kellene védenie" - hangsúlyozta a férfi.
A CFCM arról számolt be, hogy 21 konkrét támadást hajtottak végre, 33 esetben pedig fenyegetéseket kaptak. Csütörtökön robbanás rázkódtatott meg Villefranche-sur-Saone városában egy kebab-éttermet, amelynek közelében egy mecset is áll. Ugyanezen a napon röviddel éjfél után három gránátot dobtak és rá is lőttek egy mecsetre az ország nyugati részén fekvő Le Mans-ban, valamint két lövést adtak le egy muzulmán imahelyre a déli Port-la Novelle-ben. Áldozatok egyik helyen sem voltak.
"Felháborít, hogy az iszlámellenesség annak ellenére fokozódott, hogy világosan elítéltük a terrorizmust és vasárnap teljes nyugalomban vonultunk egymás mellett" - mondta Zekri, hozzátéve, hogy az iszlámellenes atrocitások száma soha nem látott mértékben növekedett. A tavalyi év első kilenc hónapjában 110 hasonló cselekedetet regisztráltak az országban, a 2013-as évben pedig 158-at. A friss jelentés ráadásul nem is vonatkozik a Párizsban és annak peremvárosaiban elkövetett akciókra.
(MTI nyomán)





