Erőteljesen nőtt Oroszországban az amerikai import, miközben az európai uniós termékek bevitele visszaesett a krími válság után elrendelt szankciók hatására 2014 első tizenegy hónapjában.

Az Oroszország és az Egyesült Államok közötti, dollárban számított kereskedelmi forgalom 7,5 százalékkal nőtt, az Oroszország és az Európai Unió tagállamai közötti viszont 7,3 százalékkal csökkent tavaly január-novemberben, az egy évvel korábbival összevetve.
Az orosz vámhatóság honlapján található statisztikai összesítése szerint az amerikai termékek orosz importja 17 milliárd dollárt tett ki január-novemberben, ami 15 százalékos növekedés az egy évvel korábbi időszakhoz viszonyítva. Az orosz export 10 milliárd dollárt tett ki, ez a 2013-as azonos időszakhoz képest 3,2 százalékos csökkenés. Az orosz-amerikai kereskedelmi forgalom így 1,9 milliárd dollárral, 7,5 százalékkal nőtt 2014 első tizenegy hónapjában a 2013 azonos időszakához viszonyítva.
Eközben az Európai Unió 28 tagállamából származó orosz import 10,1 százalékkal esett vissza. Értéke 109 milliárd dollár volt 2014 január-novemberben. Jelentősen, 6 százalékkal csökkent az orosz export is, amely 241,3 milliárd dollárt volt. Ezek eredőjeként a kereskedelmi forgalom 27,6 milliárd dollárral, mintegy 7,3 százalékkal csökkent 2014 első tizenegy hónapjában a 2013 azonos időszakához viszonyítva Oroszország és az EU tagállamai között.
Merkel szabadkereskedelmi övezet kialakítását javasolja Moszkvának - ha cserben hagyja az ukrajnai oroszokat
A német kormány hajlandó tárgyalni egy európai-orosz szabadkereskedelmi övezetről, ha Moszkva segít rendezni az ukrán válságot - jelezte Angela Merkel kancellár a davosi világgazdasági fórumon a Süddeutsche Zeitung pénteki beszámolója szerint.
A müncheni lap szerint a kancellár Davosban felvetette, hogy az Európai Unió és az Eurázsiai Gazdasági Unió tárgyalásokat kezdhet "egy közös kereskedelmi övezet keretein belüli együttműködés lehetőségeiről", ha sikerül békét teremteni Ukrajnában.
Sigmar Gabriel alkancellár még tovább ment, sürgette, hogy az EU-ban induljon el a diskurzus arról, mit lehet felkínálni Moszkvának a háború utáni időkre. "A következő lépés a diskurzus egy szabadkereskedelmi övezetről" - mondta a szociáldemokrata politikus Davosban, hangsúlyozva, hogy az EU-nak "kiutat kellene ajánlania Oroszországnak".
Merkel és Gabriel a "Lisszabontól Vlagyivosztokig terjedő" szabadkereskedelmi övezet kifejezést használta, amely Vlagyimir Putyin orosz elnöktől származik. Ugyanakkor mindketten hangsúlyozták, hogy ez egy hosszú távra szóló elképzelés, és mindenekelőtt az szükséges, hogy Oroszország tartsa tiszteletben a minszki tűzszüneti megállapodást - írta a Süddeutsche Zeitung.
A kancellár a világgazdasági fórumon ismét elítélte a Krím félsziget "bekebelezését" Oroszország részéről, és kijelentette, hogy "Moszkva lépése miatt elkerülhetetlenek voltak a szankciók". Az Oroszország elleni büntetőintézkedéseket akkor lehet visszavonni, ha megszűnik azok kiváltó oka. "Itt sajnos nem tartunk" - mondta Angela Merkel a beszámoló szerint.
A Süddeutsche Zeitung felidézte, hogy Putyin 2010-ben a lap gazdasági konferenciáján javasolta "egy harmonikus gazdasági közösség" kialakítását a "Lisszabontól Vlagyivosztokig" terjedő térben, Merkel pedig az utóbbi hónapokban többször jelezte, hogy hajlandó az EU és az orosz vezetésű Eurázsiai Gazdasági Unió érdekeinek egyeztetésére, kiegyensúlyozására.
A napokban Federica Mogherini, az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője is hasonló javaslatot tett, azt írta egy feljegyzésben a tagállamoknak, hogy az EU-nak az ukrán válság fokozatos rendezése érdekében fontolóra kellene vennie az együttműködés felélesztését Oroszországgal globális diplomáciai és kereskedelmi ügyekben.
Mogherini szerint a Moszkvával szembeni szankciós politikát ki kellene egészíteni "egy kezdeményezőbb hozzáállással", hogy az unió ne csak kényszerrel, hanem diplomáciai nyereségek reményével is váltásra ösztönözze az orosz vezetést Ukrajna kérdésében. A külügyi és biztonságpolitikai főképviselő hangsúlyozta: közös, hosszú távú cél, hogy "Lisszabontól Vlagyivosztokig" szabadon lehessen kereskedni, ezért az EU-nak meg kell vizsgálnia a kereskedelmi kapcsolatok bővítését a Moszkva által kezdeményezett, január elseje óta működő, több volt szovjet tagköztársaságot összefogó Eurázsiai Gazdasági Unióval.
(MTI - NGO nyomán)