Az oroszok kitartanak Vlagyimir Putyin elnök mellett az ukrán válság kérdésében, és jólétüket is készek feláldozni, ha Putyin támogatásáról van szó - hangoztatta Igor Suvalov orosz miniszterelnök-helyettes pénteken a davosi Világgazdasági Fórumon felszólalva.
Suvalov úgy vélekedett, a nyugati szankciók - amelyeket ő az orosz elnök hatalmának megdöntésére tett kísérletként értékelt - csak azt a hatást érik el, hogy az orosz nép még jobban összezár Putyin mögött.
"Ha az orosz ember valamilyen külső nyomást érez, soha nem fogja elhagyni a vezetőjét. Túlél minden nehézséget, bármi is éri az országot, kevesebbet eszik, kevesebb elektromos áramot használ" - jelentette ki.
A szankcióknak lehetnek "destruktív" hatásai, de Oroszország nem hagyja nyomás alá helyezni magát. "Amíg a Nyugat és Oroszország nem kezdenek el egyenlő felekként beszélni egymással, addig nem lesz megoldás" az ukrajnai válságra - mondta. Suvalov egyúttal azt hangoztatta, hogy Oroszország és Kína gazdasági együttműködése jól fejlődik.
Szintén a Világgazdasági Fórumon Alekszej Kudrin volt orosz pénzügyminiszter úgy vélekedett, Putyin elnök kétségtelenül úgy gondolja, hogy Oroszország külpolitikai érdekei megérik azt az árat, ami a magasabb inflációban és a rubel árfolyamának összeomlásában ölt testet.
(MTI)





