"Holokauszt-túlélők" kitüntetéséről írt alá elnöki rendeletet Klaus Iohannis román államfő, az auschwitz-birkenaui munkatáborban a második világháború idején átélt szenvedésük előtti mély tisztelete jeléül - közölte pénteken a román elnöki hivatal.
A román államfő a Hűséges Szolgálat érdemrend lovagi fokozatát adományozta Asztalos Erzsébetnek, Bóné Gabriellának, Braun Viorának, Diamantstein Zsuzsannának, Mármor Mártának, Székely Lászlónak és Tusa Etelkának.
Az eseményről beszámoló, liberális kötődésű Adevarul hírportál az elnöki rendelet kapcsán felidézte, hogy a decemberben hivatalba lépett új román elnök mandátuma első kitüntetését Octav Bjozának, a romániai volt politikai foglyok egyesülete elnökének adományozta.
Az államfő akkori gesztusa miatt az Antiszemitizmust Figyelő Központ (MCA) romániai szervezete csalódottságát fejezte ki, arra hivatkozva, hogy Bjoza állítólag több ízben egy "újfasiszta" mozgalom rendezvényén mutatkozott, és a legionárius mozgalom vezetőit méltatta, akiket a börtönben ismert meg. Iohannis utólag egy interjúban megvédte Bjozát, akit szerinte igazságtalanul gyanúsítanak antiszemitizmussal.
A román képviselőház házbizottsága pénteken felhatalmazta Valeriu Zgonea házelnököt, hogy hétfőn a csehországi Terezínben a román parlament nevében aláírja azt a közös nyilatkozatot, amelyben az antiszemitizmust ítélik el az auschwitzi tábor "felszabadulásának" 70. évfordulóján résztvevő házelnökök.
(MTI nyomán)





