Belső viták miatt felbomlott az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom drezdai demonstrációit szervező egyesület elnöksége, a hétfőre tervezett tüntetést elhalasztották, és a testület volt tagjainak egy csoportja csütörtökön bejelentette, hogy új mozgalmat indít.
Az egyik távozó vezető, René Jahn, az egyesület volt alelnöke Drezdában újságíróknak elmondta, hogy az új mozgalom is hétfőként tart majd felvonulásokat Szászország tartományi fővárosban.
Ugyanakkor "nem akarjuk lejárni a lábunkat" - jegyezte meg. Kifejtette, hogy a kezdeményezés a folytonos tüntetés helyett inkább arra irányul, hogy felkarolják "az emberek gondjait és aggodalmait", és párbeszédet kezdjenek ezekről az ügyekről a politikai rendszer és a média képviselőivel.
Az új mozgalom tervezett nevét nem árulta el, a Sächsichche Zeitung című helyi lap viszont az online kiadásában azt írta, hogy a Mozgalom az európai közvetlen demokráciáért (Bewegung für direkte Demokratie in Europa) elnevezést választhatják.
A lap szerint az új mozgalom a konzervatív CDU/CSU pártszövetség politikája felé orientálódik, és nem a menekültügyi rendszer bírálatát állítja a középpontba.
A Pegida tavaly októberben kezdődött hétfő esti tüntetéssorozatát szervező egyesület elnöksége szerdán indult bomlásnak. A Pegida Facebook-oldalán megjelent közlemény szerint a vezetőség legismertebb tagja, Kathrin Oertel szóvivő és öt társa csupán azért távozott, mert a mozgalom szervezése hátrányosan befolyásolta a munkájukat, magánéletüket.
Számos lap viszont arról számolt be csütörtökön, hogy áthidalhatatlan nézeteltérés alakult ki a testületben a mozgalom irányvonaláról. René Jahn pedig a Bild című lapnak azt mondta, a lemondás hátterében az áll, hogy az egyesület korábban lemondott elnöke, Lutz Bachmann továbbra is részt vesz a szervező munkában, és nem sikerült elérni, hogy a Pegida elhatárolódjon a Lipcse a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Legida) nevű szerveződéstől.
A Legida jóval radikálisabb, mint a Pegida, és szervezői között van a helyi nemzeti radikális szubkultúra több ismert szereplője, Bachmann pedig azért kényszerült lemondásra, mert "gyűlöletre uszítás" gyanújával eljárás indult ellene egy Facebook-bejegyzés miatt, amelyben egyebek között állatoknak nevezte a Németországban menedékjogot kérő külföldieket, és úgy vélekedett, hogy nincsenek igazi háborús menekültek. Bachmann körül botrány alakult ki egy "szelfi" miatt is, amelyen Adolf Hitlert idéző bajusszal és hajviselettel látható.
A szakítás két irányzat konfliktusának következménye - mondta az ARD közszolgálati televíziónak Werner Patzelt, a drezdai egyetem (TUD) politológusa, aki kezdettől fogva vizsgálja a Pegida alakulását, és úgy véli, hogy a Bachmann körül csoportosuló szárny szélsőjobboldali mozgalmat szervezne a Pegidából, míg Oertel és társai mérsékeltebb programot javasolnak, és leginkább a CDU/CSU-tól jobbra álló euroszkeptikus Alternatíva Németországnak (AfD) felé kormányoznák a mozgalmat.
(MTI nyomán)





