Tegnap a bajor fővárosban Törökország képviselője nélkül megnyílt a müncheni biztonsági konferencia ülése, amelynek résztvevői elsősorban az ukrajnai háborúról és az Iszlám Állam közel-keleti ámokfutásáról tanácskoznak, igyekeznek a problémákra megoldásokat találni. A konferencián számos ország kormány- és államfője, külügy- és más minisztere van jelen. Hazánkat Hende Csaba honvédelmi miniszter és Siklósi Péter helyettes államtitkár képviseli Münchenben.
Zoom
Ahmet Davutoglu török külügyminiszter (Fotó: Reuters)
Törökországot, a NATO tagállamát, az Európa és Ázsia (Közel-Kelet) között elhelyezkedő térségi katonai, politikai és gazdasági hatalmat azonban nem képviseli senki Münchenben, miután egy tegnapi berlini sajtótájékoztatón Ahmet Davutoglu török külügyminiszter bejelentette: Ankara, s személy szerint ő nem képviselteti magát a konferencián az izraeli jelenlét miatt. Davutoglu külügyminiszter hozzáfűzte: azért nem hajlandó elutazni Münchenbe, mert az utolsó pillanatban kiderült, hogy a közel-keleti biztonsági témákkal is foglalkozó konferencián az izraeli képviselők is részt vesznek, így például Juvál Steinitz, a Netanjáhu-kormány titkosszolgálatokért felelős minisztere.
Zoom
A Mavi Marmara fedélzetén meggyilkolt kilenc személy
A török külügyminiszteri bejelentés is arra utal, hogy tovább romlik a török-zsidó viszony, amely pedig egészen a Mavi Marmara török segélyszállító hajó fedélzetén 2010. május 30-án véghezvitt izraeli gyilkolászásig katonai, gazdasági és politikai szempontból igen szoros és baráti volt. Mint ismert, az izraeli blokád alatti Gázai övezetbe segélyt szállító Mavi Marmara fedélzetén, nemzetközi vizeken az izraeli hadsereg legyilkolt kilenc török állampolgárt, mire Izrael és Törökország között megszakadt az addig gyümölcsöző kapcsolat, s Ankara annak helyreállítása fejében a zsidóktól követelte a bocsánatkérést, a meggyilkolt áldozatok hozzátartozóinak jóvátétel fizetését és a Gázai övezet izraeli blokádjának föloldását.
Zoom
Ávigdor Lieberman izraeli külügyminiszter (Fotó: Mihál Fattal)
Ankara egyik követelésének tett eleget Izrael azzal, hogy Binjámin Netanjáhu bocsánatot kért Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnöktől a Mavi Marmara hajón történtekért, ám a jóvátétel kifizetése és a Gázai övezet blokádjának föloldása máig nem történt meg. Az utóbbi hetekben, hónapokban tovább romlott az Izrael és Törökország közti viszony, miután Ahmet Davutoglu török külügyminiszter nemrégiben Binjámin Netanjáhu miniszterelnököt egyik nyilatkozatában a legutóbbi, összesen tizenhét halálos áldozatot követelő párizsi merényletek terroristáihoz hasonlította.
Közben megszólalt a toleranciabajnok, Ávigdor Lieberman, izraeli külügyminiszter is, aki kijelentette: A török lépés újabb bizonyíték arra, hogy milyen nagy kár volt bocsánatot kérni Ankarától a Mavi Marmara hajón történtekért.
Hering J. - Kuruc.info
Frissítés: Közben kiderült, hogy Izrael jelenléte miatt Törökországon kívül Libanon és Algéria sem volt hajlandó részt venni a ma véget érő müncheni biztonsági konferencián - írja a Kudsz Hírháló nevű palesztin hírügynökség.
H. J. - Kuruc.info