Nagy-Britannia a legjobb úton halad az önfelszámolás felé. Az elmúlt évtizedben Angliában és Walesben a muzulmán gyermekek száma majdnem megkétszereződött.
Egy frissen napvilágot látott és rövidesen a parlament elé kerülő jelentés szerint Angliában és Walesben jelenleg 12 iskolás gyermek közül 1 muzulmán vallású. A dokumentumból kiderül az is, hogy az elmúlt 10 évben a muszlimok száma 1,1 millióval növekedett. (Ha a muzulmánok bevándorlásának üteme és a muzulmán nők szülési kedve nem csökken, akkor harminc év múlva a szigetországban élő gyermekek fele muszlim vallású lesz.)
Zoom
A jelentés készítői rámutatnak arra is, hogy a muzulmánok döntő szerepet játszanak majd a legközelebbi parlamenti választásokon. 26 választói körzetben a szavazásra jogosultak egyötödénél is nagyobb arányban vannak jelen a muszlimok, de már két olyan körzet is akad, ahol a választópolgárok több mint a fele muzulmán vallású.
A Brit Muzulmánok Tanácsa adatai is egyértelműen mutatják, hogy az iszlám vallás követőinek száma lendületesen fog növekedni az előttünk álló évtizedekben is. Ami pedig alapvetően megváltoztatja majd Nagy-Britannia társadalmi, politikai, gazdasági életét, de az ország külpolitikáját is.
Miközben a szigetország lakossága egészében véve rohamosan öregszik, a Nagy-Britanniában élő muzulmánok fele még nem töltötte be a 25. életévét, egyharmaduk pedig még nincsen 15 éves sem.
A 2011-es népszámlálás adatai szerint Angliában és Walesben 2,7 millió, Skóciában és Észak-Írországban pedig 81 ezer személy vallotta magát muzulmán vallásúnak. 2001-ben a szigetországban élő muszlimok száma 1,6 millió volt – a növekedés mértéke 10 év alatt tehát elérte a 75%-ot. Azonban az öt év alatti gyermekek körében 2011-ben 80%-kal több volt a muzulmán, mint 2001-ben.
Noha a szigetországban élő muszlimok valamivel több, mint a fele külföldön született, közel háromnegyedük a legutóbbi népszámlálás során egyértelműen britnek vallotta magát.
A nagy-britanniai muzulmánok ugyanakkor kétszer akkora eséllyel válnak munkanélkülivé vagy hajléktalanná, mint (az egyelőre még) többségi társadalom tagjai. A muszlimok közel egyharmada (elsősorban az idősek és az újonnan érkezettek) alig vagy egyáltalán nem beszél angolul. Ugyanakkor a semmiféle képzettséggel nem rendelkező muszlimok száma az eltelt 10 év alatt csökkent – arányuk jelenleg 26%.
A kizárólag rövid távon gondolkodni képes politikusok és újságírók természetesen arról nem beszélnek, hogy a statisztikai adatokból kikövetkeztethető folyamatok eredményeképpen Nagy-Britannia az évszázad végére muzulmán országgá válik.
Perge Ottó – The Telegraph nyomán