Három bevándorlók lakta táborhelyet számolt fel néhány óra különbséggel kedden a francia rendőrség Párizsban és az észak-franciaországi Calais-ban.
Az utóbbi település a La Manche-csatorna partján fekvő kikötőváros, ahol a bevándorlók a megfelelő alkalomra várnak, hogy átjuthassanak Nagy-Britanniába.
Az első akciót hajnalban indította a rendőrség a főváros északi részén, egy illegális táborhelyen, ahol hónapok óta mintegy 350, zömmel szudáni menekült vert sátrat, köztük Eritreából, Szomáliából és Egyiptomból érkezettekkel is. Javarészt férfiak, de gyermekes családok is éltek elfogadhatatlan higiéniai körülmények között a La Chapelle metrómegálló környékén. A felszámolást ezért elsősorban egészségügyi és nem közbiztonsági okokra hivatkozva kezdeményezték a hatóságok.
Az emberek nyugalommal fogadták a rendőri akciót. A környéket lezárták a forgalom elől, majd tucatnyi busszal átszállították a sátorozókat egy Párizsi közeli átmeneti szálláshelyre. Az előzetes elbeszélgetések során 160-an menekültstátust kértek Franciaországban, kétszázan pedig jelezték, hogy tranzitországnak tekintik Franciaországot, Nagy-Britanniába és a skandináv országokba szeretnének továbbmenni.
A múlt nyáron kialakult táborhely áprilistól duzzadt fel rohamosan, amikor is az olasz partokhoz érkezett bevándorlók egy része Párizsba ment tovább. Az életkörülmények romlása azonban tarthatatlanná tette a helyzetet a város közepén, ahol a vízellátás és mellékhelyiségek hiányában járványok kezdtek terjedni a táborlakók között. A párizsi prefektúra végül a járványok kockázata miatt rendelte el a táborhely azonnali felszámolását.
Néhány órával később Calais-ban is felszámoltak két illegális sátortábort. Az egyik közvetlen La Manche-csatorna közelében volt, mintegy negyven lakóval, kisebb csoportokban, nyugodtan hagyták el a helyszínt. A helyi hatóságok szerint a két táborban 140-en éltek.
Calais kikötővárosa évtizedek óta a szegény vagy háború sújtotta országokból - Szíriából, Afganisztánból, Szudánból és Irakból - érkezők fontos célpontja, a bevándorlók kompon vagy a csatorna alatti vasúton innen akarnak továbbutazni Nagy-Britanniába.
A hatóságok szerint mintegy 2500-an élnek sátrakban és különféle alkalmi táborhelyeken a környéken. Hétfőre virradó éjjel 2-300-an összeverekedtek az egyik nagy táborhelyen, 24-en megsérültek közülük, 14 embert kórházba kellett szállítani. Három nappal korábban egy férfit fegyverrel megsebesítettek, feltehetően egy embercsempésszel támadt konfliktusban.
A francia közszolgálati televízió a határőrségre hivatkozva azt közölte, hogy 2015. január 1. és május 21. között a hatóságok 18 ezer illegális bevándorlót tartóztattak fel Nagy-Britannia felé tartó kamionokban. Ez kétszer annyi, mint 2014 azonos időszakában és négyszerese a 2013 első öt hónapjában feltartóztatott jövevényeknek.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: