Horst Seehofer bajor miniszterelnök egy keddi lapinterjúban bejelentette, hogy november 1-jéig ad haladékot Angela Merkel kancellárnak és a szövetségi kormánynak a "nyitott határok politikájának" befejezésére, és ha ez nem történik meg, a bajor vezetés megvizsgálja, hogy mit tehet saját hatáskörben.

Merkel és Seehofer - nem látják a bevándoroltatás végét
Horst Seehofer a Passauer Neue Presse című lapban megjelent interjúban nem cáfolta, hogy elképzelhetőnek tartja: a tartományi rendőrség lezárja a bajor-osztrák határt, a Bajorországba érkező menedékkérőket pedig egyeztetés nélkül átirányítják más tartományokba.
A határ lezárására vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta: a balkáni migráció által érintett országok vezetőinek brüsszeli tanácskozásának az volt a célja, hogy egyes országok többé ne hárítsák át szomszédjaikra a menekültáradatot, ezt az elhatározást pedig azonnal tettekre kell váltani. Arra a felvetésre, hogy kijelentése nem értelmezhető nemleges válaszként a kérdésre, Horst Seehofer azt mondta, hogy ha nemmel akart volna válaszolni, akkor úgy is tett volna.
A bajor miniszterelnök bírálta Ausztriát, amiért külön értesítés nélkül menedékkérőket szállít a bajor-osztrák zöldhatárra. Ez a magatartás "megterheli a szomszédi kapcsolatokat", és így "nem szabad egymással viselkedni" - mondta Horst Seehofer.
Az ügyben Angela Merkel kancellárnak kell lépnie, hiszen éppen ő és Werner Faymann osztrák kancellár hozta meg a "nyitott határok politikáját" megalapozó döntést szeptember 4-én. Angela Merkel képes arra, hogy szakítson ezzel a politikával, és ezt meg is kell tennie, mert "nem lesz vége az áradatnak, amíg az a benyomás keletkezik, hogy Németország akarja, hogy jöjjenek a menekültek" - mondta a bajor miniszterelnök.
Hozzátette, hogy annál is súlyosabb helyzet alakult ki, amellyel Bajorországban eddig számoltak, a helyzet megoldásának "kulcsa pedig a kancellárnál és osztrák kollegájánál van". Angela Merkelnek és Werner Faymannak szakítania kell az eddigi gyakorlattal - jelentette ki Horst Seehofer.
Bajorország a bevándorlás korlátozását és irányítását követeli Berlintől. Ez ügyben számos tárgyalást tartanak mindenszentek ünnepéig - november 1-jéig -, többek között Angela Merkellel. Amennyiben a bajor törekvések addig nem vezetnek eredményre, "meg kell fontolnunk, hogy milyen cselekvési lehetőségeink vannak" - mondta a bajor kormányfő.
Hozzátette: a legfontosabb az lenne, hogy Angela Merkel telefonáljon Werner Faymannak, hiszen a határok megnyitásáról szóló szeptember 4-ei döntés meghozatalához is "elég volt egy telefon".
Németországban a határőrizet a szövetségi rendőrség feladata.
Frissítés: Merkelnek esze ágában sincs felhagyni az országfelszámoló politikával
Angela Merkel német kancellár kedden visszautasította Horst Seehofer bajor miniszterelnök azon követelését, hogy az európai migrációs válsággal összefüggésben legkésőbb vasárnapig hagyjon fel az úgynevezett nyitott határok politikájával.
A kancellár Berlinben Juan Orlando Hernández hondurasi elnökkel folytatott megbeszélése után sajtótájékoztatón a bajor kormányfő felszólítására vonatkozó újságírói kérdésre Seehofer neve említése nélkül azt mondta, hogy nem lehet "gombnyomással" megoldani a válságot.
Csak lépésről lépésre lehet haladni, és a "menekültek számát csak Törökországgal, Görögországgal és az EU-val együttműködve lehet csökkenteni". Mindenekelőtt a menekülthullámot kiváltó okok kezelésére kell összpontosítani - mondta.
Seehofer egy keddi lapinterjúban arra is felszólította Merkelt, hogy tárgyaljon Werner Faymann osztrák kancellárral. A német kormányfő ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy állandó kapcsolatban áll az osztrák partnerekkel.
Az egyeztetés folyamatos, így "ma is, holnap is és holnapután is" tárgyalnak a válságkezelésről - mondta Angela Merkel.
(MTI nyomán)