Lezuhant egy Egyiptomból Oroszországba tartó orosz polgári repülőgép a Sínai-félszigeten szombaton - jelentette be az egyiptomi kormányfő, aki emiatt válságtanácskozást hívott össze minisztereivel, az orosz légi irányítás szerint a gép egy Airbus A-321-es típus.
Az orosz polgári légi irányítás illetékese szerint a lezuhant repülőgép a Kogalymavia légitársaság Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra tartó, 92-68-as számú járata volt, a fedélzetén 212 utas és hét főnyi személyzet tartózkodott.
Zoom
A most lezuhant Airbus szeptember 17-én a törökországi Antalyában (fotó: Reuters)
A TASZSZ hírügynökség kairói repülőtéri forrásokat idéz, amelyek szerint mielőtt az Airbus A-321 típusú repülőgép eltűnt volna a radarképernyőkről, a pilóta engedélyt kért a legközelebbi repülőtéren való leszállásra, mert rádiókapcsolata korábbi megszakadása miatt ezt szükségesnek tartotta. Ezután teljesen megszakadt a kapcsolat a géppel, amely ekkor 9000 méter magasan repült.
Frissítés: Teljesen megsemmisült a gép
A orosz utasszállító repülőgép teljesen megsemmisült, valószínűleg a rajta tartózkodók túlnyomó többsége meghalt egy helyszínen tartózkodó egyiptomi biztonsági tisztségviselő közlése szerint. A gép egy nehezen megközelíthető hegyvidéki területen zuhant le, el-Arís várostól délre, ráadásul a mentést az is akadályozza, hogy most ott rosszak az időjárási körülmények. A holttesteket Kairóba szállítják - fogalmazott egy egyiptomi biztonsági tisztségviselő.
Az 1993 óta működő Kogalymavia (rövidítve Kolavia) légitársaságnak a szibériai Tyumenyben van a székhelye, az európai térségben a moszkvai Domogyedovo nemzetközi repülőtéren. A légitársaság leginkább nemzetközi charterjáratokat működtet főbb turisztikai célállomásokra. A szombaton lezuhant A-321 típusú repülőgépet 2012-ben vásárolta.
Az orosz hírügynökség adati szerint az Airbus ezen típusú repülőgépei közül a szombati légi szerencsétlenség előtt 13 szenvedett katasztrófát 1988-as forgalomba állításuk óta.
Zoom
Utoljára a körrel jelölt területen észlelte a radar a gépet
Több mint száz holttestet találtak, de emberi hangokat vélnek hallni a roncsok közül
A Sínai-félszigeten szombaton lezuhant és kettétört orosz repülőgép roncsaiból emberi hangokat hallottak a katasztrófamentők - közölte egyikük a Reuters hírügynökséggel. A mentők megtaláltak már több holttestet is a helyszínen, köztük legalább öt gyerekét. Van olyan utas, aki még be volt szíjazva a székébe - mondták.
"Tragikus látvány. Sok holttest hever a földön, többen úgy haltak meg, hogy beszíjazva maradtak az ülésükben. A gép kettétört, egy kisebb részre hátul, és egy nagyobbra elöl, amely egy sziklának csapódott. Már elvittünk a helyszínről legalább száz holttestet, a többiek még a roncsok között vannak" - mondta egy meg nem nevezett tisztségviselő.
Putyin mentőalakulatot küld a Sínai-félszigetre
Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte egy mentőalakulat küldését a Sínai-félszigetre, ahol szombat reggel lezuhant egy orosz utasszállító repülőgép - jelentette be a Kreml.
A mentőalakulat küldése Vlagyimir Pucsovnak, a rendkívüli helyzetek minisztériuma vezetőjének a feladata az egyiptomi hatóságokkal való együttműködésben. Az orosz hírügynökségek jelentése szerint Makszim Szokolov közlekedési miniszter is a katasztrófa helyszínére utazik.
Putyin részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak, és arra kérte a kormányt, hogy "nyújtson nekik segítséget".
Szergej Izvolszkij, az orosz szövetségi repülésügyi hatóság egyik tisztségviselője és a rendkívüli helyzetek minisztériuma is olyan adatokat közölt a gépre felszállókról, miszerint 217 az utasok száma és hét a személyzet tagjaié, mindannyian orosz állampolgárok. Korábban a TASZSZ orosz hírügynökség 212 utasról és hét kiszolgáló személyről adott hírt.
Részvétét fejezte ki Áder és a külügyi tárca is
Részvétét fejezte ki Áder János köztársasági elnök Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin, az Oroszországi Föderáció elnökének a Sínai-félszigeten szombaton történt repülőgép-szerencsétlenség miatt.
Az orosz elnöknek címzett levelében Áder János azt írta: mély megrendüléssel értesült arról a szerencsétlenségről, amely szombaton reggel egy orosz légitársaság repülőgépét érte Egyiptomban, és melynek során az Oroszországi Föderáció kétszáznál is több állampolgára vesztette életét.
"Engedje meg, hogy az egész magyar nép nevében ezúton fejezzem ki őszinte részvétünket az áldozatok rokonainak, hozzátartozóinak. Nagy fájdalmukban szívből együtt érzünk valamennyiükkel" - tette hozzá.
Áder János az orosz elnököt biztosította arról is, hogy a tragédia e nehéz óráiban mély szomorúsággal osztozik Oroszország népének gyászában.
Együttérzéséről biztosította a Sínai-félszigeten szombaton lezuhant orosz utasszállító repülőgép áldozatainak hozzátartozóit a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM).
A tárca mély megdöbbenéssel értesült a tragédiáról - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
"Szeretnénk biztosítani az áldozatok hozzátartozóit arról, hogy ezekben a rendkívül nehéz órákban mellettük állunk, együtt érzünk velük" - írta a minisztérium.
(MTI)
2. frissítés: Senki sem maradt életben
Korábban a mentőalakulatok hangokat véltek hallani, de azóta kiderült, senki sem maradt életben a 224 ember – 200 felnőtt, 17 gyerek és 7 főnyi személyzet – közül. Az áldozatok két ukránon és egy fehéroroszon kívül kívül orosz állampolgárok. A baleset helyszínére az egyiptomi hatóságok nem engedik oda a sajtót, ezért a mai világban szokatlan módon az eseményről még nem publikáltak képeket.
Volt olyan utas, aki még be volt szíjazva a székébe - mondták a mentők, akik 45 mentőkocsival vonultak ki a baleset helyszínére. A repülőgépet kettétört állapotban találták meg.
„Tragikus látvány. Sok holttest hever a földön, többen úgy haltak meg, hogy beszíjazva maradtak az ülésükben. A gép kettétört, egy kisebb részre hátul, és egy nagyobbra elöl, amely egy sziklának csapódott. Már elvittünk a helyszínről legalább száz holttestet, a többiek még a roncsok között vannak” – mondta egy még a munkálatok közepén megszólaltatott meg nem nevezett tisztségviselő.
A Reuters hírügynökségnek korábban a helyszínről megerősítették, hogy megtalálták a gép feketedobozát.
Az Iszlám Állam váltig állítja, ők lőtték le az orosz "keresztes lovagokat" szállító Airbust
Az Iszlám Állam terrorista szervezet egyiptomi szárnya Twitter-üzenetben közölte, hogy fegyveresei lőtték le a Sínai-félszigeten lezuhant orosz gépet. Katonai szakértők, illetve orosz és egyiptomi kormánytagok szerint a bejelentést nem feltétlenül kell komolyan venni.
Korábban egyiptomi biztonsági források állították, hogy műszaki probléma okozhatta a légi szerencsétlenséget, és határozottan kizárták, hogy támadás érte volna az orosz utasszállítót.
Az orosz közlekedési miniszter és az egyiptomi hadsereg szóvivője is azt közölték újságírókkal, hogy nincs bizonyíték arra, hogy valóban a dzsihádista szervezet lőtte le a gépet. Katonai szakértők szerint az Iszlám Állam egyiptomi szervezetének nincs erre alkalmas fegyvere, azt azonban nem zárták ki, hogy a gépen elrejthettek robbanószerkezetet.
Az Iszlám Állam félhivatalos hírügynökségeként működő Aamaq honlapon is közzétett hírben az dzsihadista szervezet vállalta a felelősséget az orosz utasszállító lezuhanásáért.
"Az Iszlám Állam harcosai képesek voltak lelőni a Sínai-tartományban egy orosz repülőgépet, amely több mint 200 orosz keresztes lovagot szállított. Valamennyien meghaltak" - olvasható a Twitter-üzenetben, amely azt jelzi, hogy a támadás Oroszország szíriai beavatkozásának megtorlása volt.
(VS)