A dán kormány visszautasítja, hogy "ki akarná fosztani a menekülteket".
A kormányjavaslat, mely szerint a dán rendőrség engedélyt kap arra, hogy készpénzt és ékszereket keressen a betolakodók csomagjaiban, és ha azok értéke 400 eurónál (kb. 126 ezer forint) nagyobb, akkor elkobozza az ellátás fejében, "nemzetközi felháborodást" keltett.
Zoom
Sáskahad lépi át a dán határt Padborgnál 2015. szeptember 9-én (EPA/CLAUS FISKER)
A dán integrációs miniszter, Inger Stojberg az interneten visszautasítja a "náci Németországgal" vont jó öreg párhuzamot, mondván, hogy ugyanígy kezelik saját állampolgáraik ügyét is. Ha valamelyikük munkanélküli segélyért folyamodik, először bizonyítania kell, hogy nincs olyan ingósága, amelynek értéke meghaladja a 10 ezer koronát (kb. 422 ezer forint). Ha van, annak eladására kötelezik, és csak azután kaphat segélyt.
Dániában alapelv, hogy mindenki tegyen meg magáért mindent, amit csak tud, és csak akkor kérjen segítséget, ha egymaga nem boldogul. És ez éppúgy vonatkozik azokra, akik most érkeznek, mint ahogyan azokra, akik itt születtek – jelentette ki a tárcavezető.
Dánia sokat szigorított a bevándorlókra vonatkozó jogszabályain tavaly óta.
Dánia útba esik a sáskahadnak Svédország felé, de maradni nem nagyon akarnak.
(Euronews nyomán)