Egyre több kritika éri a belga hatóságokat, hogy nem képesek ellátni feladataikat, és nem kezelték megfelelően a kialakult helyzetet. Habár a belga válságközpont szóvivője azt mondta, nem tudtak semmilyen pontos információt a tervezett támadásról, ezt izraeli lapértesülések cáfolták, de közben az is kiderült: decemberben egy rendőr már pontosan tudta, hol bujkál Salah Abdeslam, erről jelentést is írt, amely valószínűleg egy fiókban landolt.
Sem a belga hatóságok, sem a kormány, de még a titkosszolgálatok sem álltak a helyzet magaslatán a terrorcselekményekkel kapcsolatban - derül ki a Kossuth Rádió tudósításából.
Kímélték, mert fáradtnak tűnt szegény
Salahot az elfogása és a merényletek közötti négy nap alatt mindössze 1 órán át hallgatták ki; azt mondták, kímélték, mert fáradtnak tűnt, és műtéten esett át. A kritikák szerint további hiba volt, hogy a kihallgatók időrendben haladtak, és a párizsi merényleteknél kezdték, holott sejthették, hogy további merényletekre készül.
Zoom
Kímélni kellett
A sajtó szerint a belga hatóságok és a politikusok leginkább azzal voltak elfoglalva, hogy ünnepelték magukat az elfogás miatt, ám visszatekintve sokkal inkább úgy fest, hogy Abdeslam elfogása nem dicsőség volt, hanem egy elmulasztott lehetőség. Nem kérdezték ki ugyanis arról, hogy mire készül a hálózat.
A válságközpont szóvivője azt mondta, hogy nem tudtak semmilyen pontos információt a tervezett támadásról, ám ezt az izraeli lapértesülések cáfolták.
Fiók alján pihent a cím
A belga sajtó által nyilvánosságra hozott információkból kiderült az is, egy Brüsszeltől 60-70 kilométerre található városban egy rendőr már december 7-én tudta, hogy hol bujkál Salah Abdeslam. A La Libre Belgique című helyi lap friss értesülései szerint írt is egy bizalmas jelentést, amely aztán valamelyik íróasztalfiókban végezte, holott meg is nevezte az utcát, ahol végül elfogták Salah Abdeslamot.
A malines-i rendőr egy betegszabadságon lévő kollégájától kapta az információt, amely szerint egy Abid nevű férfi kapcsolatban áll Salah Abdeslammal. A rendőr azonnal továbbította a kapott információkat, a jelentésben szerepelt Abid címe is, az a ház, amelynél később őrizetbe vették Abdeslamot.
A rendőrök az előző pénteken vették őrizetbe Abdeslamot két társával együtt, akik közül az egyik az az Abid nevű férfi, aki a több mint három hónappal ezelőtt keltezett jelentésben is szerepel - írta a La Derniére Heure című újság. A rendőrség munkáját felügyelő bizottság vizsgálatot indított az ügyben.
Zoom
A VRT belga közszolgálati televízió arról számolt be szerdán, hogy a nyomozók szerint Abdeslam és társai több helyszínen végrehajtott lőfegyveres rajtaütéseket terveztek, és ezekkel egy időben mások öngyilkos robbantásokat követtek volna el. Sven Mary, Abdeslam ügyvédje viszont korábban azt hazudta, védencének nem volt tudomása arról, hogy merényletek várhatók a belga fővárosban.
Szabadon mászkálnak
Közben kiderült az is, hogy úgy tették fel Isztambulban a repülőre Ibrahim el-Bakraimot, és indították el Amszterdamba, hogy nem volt kísérője és nem várta senki, így egyszerűen kisétált - nem kiutasított bűnözőként, hanem egyszerű állampolgárként hagyta el a repülőteret.
Testvérét, Kalid el-Bakraouit - aki a metróban követte el a robbantást - 2010-ben ítélték börtönbüntetésre fegyveres rablásért, majd 2014-ben feltételesen szabadlábra helyezték annak ellenére, hogy a büntetés-végrehajtás nem javasolta szabadlábra helyezését, a bíróság mégis így döntött. Ezután - csodák csodájára - eltűnt pártfogója elől, aki bár jelezte az eltűnést, de senki nem tett semmit.
Zoom
Khalid és Ibrahim el-Bakraoui, valamint Najim Laachraoui
A belga körözési listán állítólag nem is szerepelt mint terrorista, holott nemzetközi elfogatóparancs volt ellene érvényben.
Most már biztosra vehető, hogy atomerőművek, nukleáris létesítmények ellen is készültek támadásra, mégpedig úgy, hogy megfigyelték az egyik ilyen létesítmény igazgatóját. Kiderült, az el-Bakraoui fivérek is ott voltak a megfigyelők között, akik már a rendőrség látóterében voltak, mégsem tettek semmit.
A tudósítás szerint a legnagyobb probléma az, hogy a tagállamok nem osztanak meg egymással információkat. A belga igazságügy-miniszter azt mondta, hogy több helyről is kapott olyan információkat, ami előrébb viheti a nyomozást. Így most már egyre biztosabb, hogy ha előbb szerez értesüléseket bizonyos részletekről, akkor megelőzhető lett volna a brüsszeli merénylet - hangzott el a tudósításban.
(Kuruc.info - Kossuth Rádió - MTI nyomán)
Kapcsolódó: