Ken Livingstone, a brit Munkáspárt parlamenti képviselője, London volt polgármestere a BBC-nek adott interjúban azt állította, hogy Adolf Hitler korábban nem megsemmisíteni, hanem csak kitelepíteni akarta a zsidókat, s ezzel tulajdonképpen a cionizmus támogatója volt. A politikus azt is felemlítette, hogy az Izrael-lobbi rágalmazza és antiszemitának bélyegzi a zsidó állam politikáját bírálókat. A minden oldalról támadott Livingstone ma a sajtónak elmondta: nem is érti, miért haragszanak rá, amikor ő csak Binjámin Netanjáhu nemrégiben elmondott beszédének egy részletét ismételte meg. London egykori polgármesterét közben a saját pártja minden funkciójából felfüggesztette – írja a Válláh!Hádásot és a Jediot Áháronot héber hírportál. Intő jel ez a magyarországi politikusoknak.
Zoom
Ken Livingstone (fotó: independent.co.uk)
Ken Livingstone, a Labour (Munkáspárt) vezető politikusa, parlamenti képviselője, London 2000-2008 közötti polgármestere a néhány nappal ezelőtti megnyilatkozásával magára zúdította a zsidók haragját. Livingstone a BBC-nek adott interjúban ugyanis azt állította, hogy Adolf Hitler tulajdonképpen cionista volt, támogatta a cionizmust, mégpedig azért, mert eredetileg a zsidókat nem kívánta megsemmisíteni, hanem csak ki akarta telepíteni őket más országokba, s ezzel valójában a cionizmus malmára hajtotta a vizet. A politikus megnyilatkozása óriási fölhördülést keltett Nagy-Britanniában, Izraelben és szerte a zsidó világban, mire a Labour bejelentette, hogy elhatárolódik Livingstone mondásától, elítélik azt, és már fel is függesztették minden pártfunkciójából. Livingstone a BBC-nek adott nyilatkozatában azt is kifejtette, hogy az Izrael-lobbi összehangolt kampánnyal igyekszik megrágalmazni és antiszemitának megbélyegezni mindazokat, akik bírálni merészelik Izrael Állam politikáját. (Ezen utóbbi gyakorlat a hazai magyar nyelvű sajtó segítségével egyébként egyes pártokon belül Magyarországon is dívik – H. J.)
Zoom
Adolf Hitler és Hádzs Ámín el-Huszejni találkozója (fotó: wutc.org)
Livingstone azonban a zsidók haragját kiváltó legtöbb közéleti emberrel ellentétben nem hajlandó beismerni „vétkét”, bocsánatot kérni pedig végképpen nem kíván. A politikus újságíróknak szombaton elmondta: nem is érti, hogy miért vannak ennyire felháborodva a zsidók, amikor ő csak azt ismételte meg, amit előtte Binjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnök is állított. Az angol politikus emlékeztetett az izraeli kormányfő tavaly ősszel tett kijelentésére, amely pontosan így hangzott: „Hitler akkoriban nem akarta a zsidókat megsemmisíteni. Hádzs Ámín el-Huszejni (Jeruzsálem főmuftija – H. J.) mondta neki, hogy 'égesse el őket!'” S mivel Hádzs Ámín el-Huszejni 1941-ben folytatott megbeszélést Adolf Hitlerrel, az izraeli kormányfő a Cionista Világkongresszus előtt mondott beszédében végül is azt sejtette, hogy a Harmadik Birodalom vezetőjét a palesztin főmufti vette rá a zsidók kiirtásának szükségességére. Netanjáhu tavaly ősszel elmondott beszédének említett részét mások mellett a Jeruzsálemi Jád Vásém Holokauszt Emlékközpont is elítélte.
Hering J. - Kuruc.info