A német szövetségi pénzügyminiszter szerint nem a bevándorlás, hanem a "bezárkózás" tenné tönkre Európát. A kormánytag a Die Zeit című liberális német hetilapnak nyilatkozott.

A hetilap csütörtöki számában megjelenő interjúból előzetesen közölt részletek szerint az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) tekintélyes politikusa elvetette azt a gondolatot, hogy Európának "be kell zárkóznia a bevándorlás elől". Azt mondta, hogy “éppen az elkülönülés tenne tönkre bennünket”, mert a “beltenyészet” révén “degenerálódás” következne be.
Hozzátette, hogy a muszlimok “gazdagítják” Németországot, mert növelik “nyitottságunkat és sokszínűségünket”. ”Nézze csak meg a törökök harmadik nemzedékét, a nőket is! Ez egy hatalmas innovációs potenciál” – mondta Wolfgang Schäuble.
Afrikát is vállalni "kell", és persze még több pénzt mindenkinek!
Hangsúlyozta, hogy teljesen másként kell viszonyulni az arab világhoz és Afrikához. “Afrika a mi gondunk lesz, és ezt a feladatot vállalni kell” – mondta a német pénzügyminiszter. Kifejtette, hogy “csak 1990 után kezdtünk el komolyan foglalkozni azzal a ténnyel, hogy a nyugati világon kívül más is létezik”, és a Közel-Kelet ugyan sokáig gondoskodott arról, hogy Afrika ne legyen “a nyakunkon, de ennek most vége”.
A közel-keleti és afrikai válsággócokból induló "menekült"hullámokkal kapcsolatban aláhúzta, hogy “többet kell invesztálnunk Irakba, Szíriába és Líbiába, és aztán a szubszaharai Afrika fejlődéséért is többet kell fizetnünk”. Így “talán végre megnyitunk néhány piacot”. Az észak-afrikaiak most is ezt követelik, cserébe a "menekültek" visszafogadásáért, és “igazuk is van” – mondta Wolfgang Schäuble.
A gazdag országoknak sokkal többet kell tenniük a hátrányos helyzetű régiókért. “A globalizált világban az lesz a feladat, hogy ismét véghezvigyünk egy mértékletes forradalmat, egy túlzások nélküli, de az alapokig hatoló átalakulást” – tette hozzá.
Elmondta, hogy a legfejlettebb iparú országokat összefogó G7 csoport pénzügyminiszteri értekezletein kollégái néha “kissé megmosolyogják”, amikor arról beszél, hogy “valójában nincs is szükség már olyan sok növekedésre, inkább támogassuk a Dél feltörekvő gazdaságait”. Megjegyezte, hogy vannak, akiknek ez a gondolat nem tetszik.
(MTI nyomán)