Egyre több a szexuális erőszak a német strandokon - ez derül ki egy rendőrségi belső levelezésből. A Bild című napilap azt írta, "fiatalok" az elkövetők, sőt úgy tudják - dobpergés -, nagy részük bevándorló. Az M1 németországi tudósítója azt mondta: az áldozatok között sokszor gyerekek is vannak.
Egyre több a szexuális erőszak a strandokon Németországban – ezt írta a düsseldorfi rendőrség belső levelezésére hivatkozva a Bild.
A német lap szerint a rendőröket e-mailben tájékoztatták arról, hogy általában "fiatalokból álló csoportok" (nehogy ki kelljen mondani, hogy Európán élősködő betolakodók, de ez a fajta újbeszél felénk is ismerős, sajnos - a szerk.) egyre több szexuális bűncselekményt követnek el a német strandokon. Úgy tudják: a belső levelezésben az is szerepel, hogy “az elkövetők legnagyobb része bevándorló”.
Zoom
Furcsa, hogy nem tanultak a kedves kis uszodai rajzokból - a fenti plakát a bornheimi uszodában okította volna a holnapután munkavállalóit (lásd bővebben a kapcsolódó anyagok között)
Az áldozatok között nagyon sok a gyerek
Az M1 németországi tudósítója azt mondta: az áldozatok többségében fiatal lányok, de a jelentésből az is kiderül, hogy nagyon sok a gyerekek, a kisfiúk és kislányok ellen elkövetett szexuális bűncselekmény.
Az elkövetők többsége pedig bevándorló, akik ezt csoportosan követik el – tette hozzá. Ebben a jelentésben arra is felhívják a rendőrök figyelmét, hogy ne a dokumentumaikban szereplő címüket regisztrálják, hanem készítsenek róluk fényképet, írják le az általuk beszélt nyelvet, és kérdezzék meg, hogy hol tartózkodnak. Minderre azért van szükség, mert nagyon sokan nem valós papírral igazolják magukat. Ezzel a módszerrel viszont bizonyára őszintén bevallja mindegyik, hogy Mohamednek hívják és január elsején született...
Zoom
Rendőrök igazoltatnak gyanúsítottakat a kölni főpályaudvarnál 2016. január 6-án. Szilveszter éjszaka mintegy ezer, legfőképp észak-afrikai betolakodó gyűlt össze a kölni főpályaudvar környékén, ahol számos nőt molesztáltak, mégis inkább a buzeránsok pluszjogaiért vonultak közel egymillióan a város utcáira a napokban az őslakosok (MTI/AP/Marius Becker)
Nem ez az első eset, hogy Németországban bevándorlók csoportjai szexuális támadásokat követtek el. A kölni és berlini tömeges nemi erőszak után több esetre derült fény Németországban, Ausztriában, Svájcban, Finnországban és Svédországban is.
Legutóbb, hétvégén fiatal lányokat zaklattak migránsok Svédországban, két szabadtéri fesztiválon. A történtek kísértetiesen hasonlítanak a kölni szilveszteri esetekhez: a lányokat bekerítették, és akaratuk ellenére megcsókolták őket, vagy a ruhájuk alá nyúltak.
A Híradó tudósítója azt mondta: a rendőrök nem tudják elfogni az összes elkövetőt, mivel nagy részük észak-afrikai, utcákon élő fiatal. Mindössze két elkövetőt sikerült őrizetbe venni, mivel ők egy menedék központban laknak, így sikerült a lányoknak azonosítani őket. Portálunk azt is megírta, hogy az elfogott két díszpéldányt szinte azonnal szabadon is bocsátották.
Úgy tudni, több mint húsz szexuális támadás történt a hétvégén a svédországi fesztiválokon, ebből négy alkalommal szexuális erőszak miatt tettek feljelentést.
Híradós összefoglaló alább látható az esetről:
(Kuruc.info - Híradó nyomán)
Kapcsolódó: