Hivatalosan halottá nyilvánították a svéd hatóságok Raoul Wallenerberget, 71 évvel azután, hogy a svéd diplomata eltűnt Budapestről.

A svéd adóhatóság – amely a skandináv országban a születéseket és a halálozásokat nyilvántartja – megerősítette az Expressen című lap értesülését, amely szerint Wallenberget halottá nyilvánították.
A szovjet fogságban meghalt svéd diplomata halálának pontos ideje és körülményei továbbra sem tisztázottak.
Wallenberg 1944-ben a budapesti svéd nagykövetség titkáraként több ezer, egyes források szerint 20 ezer zsidót látott el svéd úti okmányokkal, vagy menekítette őket védett házakba. A Vörös Hadsereg 1945 januárjában letartóztatta, a szovjet hatóságok állítása szerint 1947-ben börtönben halt meg.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: