A francia elnökválasztás vasárnapi második fordulójában a választók 65,3 százaléka adta le szavazatát délután 5 óráig, ez alulmarad az előző három elnökválasztás hasonló időpontjában mért értékekhez képest.
2012-ben 72, 2007-ben 75, 2002-ben 67 százalék körül volt a részvételi arány délután 5 órakor. Az április végi első fordulóban is jóval többen adták le szavazatukat délután 5 óráig, akkor csaknem 70 százalékos volt a részvételi arány.
Mintegy 47,5 millió választópolgár dönthet arról, hogy a centrista Emmanuel Macron vagy pedig a Nemzeti Front jelöltje, Marine Le Pen töltse be az államfői tisztséget a következő öt évben. Az utolsó felmérések az egy éve alakult és magát a hagyományos jobb- és baloldali pártok fölé helyező En Marche! (Indulás!) nevű saját politikai mozgalmát vezető, valójában szocialista Macron biztos győzelmét jelzik, 61,5-62 százalékos támogatottsággal a Nemzeti Front jelöltjével szemben, akinek a szavazatok 38-38,5 százalékát jelzik előre a közvélemény-kutatások.
Korábban írtuk: Macron és Le Pen között dönt ma a néhai Franciaországban az elnökválasztás második fordulója
Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban az elnökválasztás második fordulója, amelynek során mintegy 47,5 millió választópolgár dönthet arról, hogy az Európa-barát, centrista Emmanuel Macron (az utolsó felmérések az ő diadalát vetítik előre) vagy pedig a hazáját az Európai Unióból kivezetni szándékozó Marine Le Pen töltheti be az államfői tisztséget a következő öt évben.
Franciaország tengerentúli területein és megyéiben, illetve a nem Európában tartózkodó 1,3 millió választópolgár számára közép-európai idő szerint már szombat délben megkezdődött az elnökválasztás második fordulója. Az anyaországban vasárnap reggel 8 órakor nyitottak ki a szavazóhelyiségek. Az urnákat a kisebb szavazókörökben este 7 órakor zárják le, a nagyvárosokban este 8 óráig lehet szavazni.
Az első hivatalos eredmények este 8 órától várhatók.
A pénteken éjfélkor életbe lépett kampánycsend előtt nyilvánosságra hozott utolsó felmérések az egy éve alakult és magát a hagyományos jobb- és baloldali pártok fölé helyező En Marche! (Lendületben!) nevű saját politikai mozgalmát vezető, 39 éves Emmanuel Macron biztos győzelmét jelzik. A leköszönő Francois Hollande szocialista államfő volt tanácsadója, majd gazdasági minisztere 61,5-62 százalékos támogatottsággal győzheti le a valaha radikális jobboldali Nemzeti Front jelöltjét. A 48 éves Marine Le Pennek a szavazatok 38-38,5 százalékát jelzik előre a közvélemény-kutatások.
A közvélemény-kutatások szerint a részvételi hajlandóság franciaországi viszonylatban viszonylag alacsony, a jogosultak háromnegyede kíván az urnákhoz vonulni, ami alacsonyabb, mint az első fordulóban, amikor is a választók közel nyolcvan százaléka szavazott.
Macron kampánystábja péntek este azt közölte, hogy "jelentős és összehangolt számítógépes támadás" áldozata lett, ennek következtében több tízezer levél, fénykép és más belső dokumentum került nyilvánosságra a közösségi médiában. Értékelésük szerint a támadás "a demokrácia destabilizálására irányul, ahogy az az Egyesült Államokban is történt a legutóbbi elnökválasztás alatt".
Az elnökválasztási kampányt ellenőrző országos bizottság (CNCCEP) azt kérte a francia sajtótól, hogy ne közöljék a belső levelezésnek a tartalmát, mert az bűncselekménynek minősülhet, egyrészt mert hamis tartalmak is lehetnek e kiszivárogtatott szövegek között, másrészt pedig az érvényben lévő kampánycsendet is megsérthetik.
A franciák 1958 óta tizedik alkalommal választják meg közvetlen szavazással a köztársasági elnököt, akinek mandátumát 2000-ben népszavazással hétről öt évre csökkentették, s most először nem került be egyik hagyományos bal- vagy jobboldali párt jelöltje sem a második fordulóba.
Ez az első alkalom, hogy az elnökválasztást rendkívüli állapot idején tartják, amely a 2015. november 13-i - 130 áldozatot követelő - párizsi iszlamista merénysorozat óta van életben. A választókörzeteket mintegy 50 ezer rendőr és csendőr biztosítja, közülük 12 ezren Párizsban és a fővárosi agglomerációban teljesítenek szolgálatot.
Mindkét jelölt az ország északi részén voksol: Emmanuel Macron a Calais-hoz közeli Le Touquet nevű tengerparti kisvárosban, ahol feleségével nyaralója van, Marine Le Pen pedig a Nemzeti Front egyik legfőbb bázisának számító Hénin-Beaumont-ban.
A hatóságok egész nap nagy erőkkel biztosítják a két jelölt kampánystábjának székhelyeit és azokat a helyszíneket is, ahol győzelem esetén a két tábor spontán ünneplése várható, miután az első forduló estéjén anarchista tüntetők összecsaptak a rendőrökkel Párizs belvárosában a République és a Bastille terek közelében.
Emmanuel Macron a Louvre múzeuma előtti térre, Marine Le Pen pedig a Párizshoz közeli Vincennes-i parkerdőbe várja híveit az eredményhirdetés után.
Az új köztársasági elnököt legkésőbb május 14-én beiktatják hivatalába, aznap jár le ugyanis Francois Hollande mandátuma. A megválasztott államfő által kinevezett új kormányfő fogja vezetni a kampányt a június 11-én és 18-án esedékes kétfordulós nemzetgyűlési választások előtt.
Korábban írtuk: Valamivel több mint 47,5 millió szavazásra jogosult állampolgárt várnak ma Franciaországban az urnákhoz az elnökválasztás második fordulójában, hogy eldöntsék: az Európa-barát, centrista Emmanuel Macron vagy pedig a hazáját az Európai Unióból kivezetni szándékozó Marine Le Pen töltheti be az államfői tisztséget a következő öt évben.
A 67 ezer választókörzet reggel 8 órakor nyitja meg a kapuit, a nagyvárosokban este 8, a kisebb településeken este 7 óráig lehet szavazni.
A megválasztott államfő fotója várhatóan már a választás alatt készített prognózisok (exit poll) alapján, este 8 órakor megjelenik a televíziók képernyőjén.
A választókörzeteket mintegy 50 ezer rendőr és csendőr biztosítja, közülük 12 ezren Párizsban és a fővárosi agglomerációban teljesítenek szolgálatot.
A pénteken nyilvánosságra hozott utolsó felmérések Macron győzelmét jelzik, aki több mint 60 százalékos támogatottsággal győzheti le a valaha radikális jobboldali Nemzeti Front jelöltjét. Le Pennek a szavazatok kevesebb mint 40 százalékát jelzik előre a közvélemény-kutatások.
Az új köztársasági elnököt legkésőbb május 14-én beiktatják hivatalába, aznap jár le ugyanis a posztot jelenleg betöltő Francois Hollande mandátuma.
(MTI nyomán)