A Bundestag pénteken megszavazta a buziházasság bevezetését, néhány nappal azután, hogy Angela Merkel németországi kancellár felmentette a frakciófegyelem alól a képviselőket. A döntés teljes családi jogkörrel ruházza fel a házasságosdit játszó aberráltakat. Emellett azt is lehetővé teszi a betegek számára, hogy gyermeket fogadjanak örökbe.
Zoom
Végre gyerekeket fogadhatnak örökbe (kép: berlini "büszkeségmenet" 2011)
Az ügyet az Angela Merkel kancellár vezette balközép koalíciós társa, a szociáldemokrata SPD kezdeményezésére vették napirendre. A CDU/CSU ellenezte, hogy tárgyaljanak és szavazzanak a kérdésről, de az SPD az ellenzéki pártokkal összefogva megváltoztatta a Bundestag napirendjét.
Zoom
Egy német a 2012-es berlini "büszkeségmeneten"
Az előterjesztést pénteken 393 igen szavazattal, 226 nem szavazat és 4 tartózkodás mellett elfogadták, bár Merkel közölte, hogy nemmel szavazott, mert számára a házasság egy férfi és egy nő kapcsolatát jelenti.
Németországban eddig legfeljebb csak polgári jogviszonyként értelmezték az azonos neműek közt fennálló kapcsolatot.
Zoom
A házasság szentségét követeli magának egy kreatúra a 2014-es berlini "büszkeségmenet" alkalmával
Miért éppen most?
A közelgő általános választások kulcsfontosságú szerepet játszanak a döntés megszületésében. A németek szeptember 24-én járulnak az urnák elé, de Merkel újabb pálfordulása megfosztja riválisait a kampányötletektől.
A szélliberális Zöldek és a posztkommunista Linke eddig is támogatta az azonos neműek "házasságát", a gazdasági kampányt folytató Szabad Demokratákhoz hasonlóan. De a pártok nemrég bejelentették, hogy csak abban az esetben hajlandóak a jövőben koalícióra lépni az ál-kereszténydemokrata CDU-val, ha a reformot megszavazzák.
Zoom
Egy kis Izrael a németek egykori fővárosában (kép: berlini "büszkeségmenet" 2015)
A "kereszténydemokraták" jelenlegi koalíciós partnerei, a szociáldemokraták ugyanígy cselekedtek, így csak a nacionalistának kikiáltott AfD maradt a buzinászt ellenző oldalon, vagyis a normalitás pártján. Bár Merkel pártjából is sokan ellenzik az aberráltak pluszjogait, az ő tiltakozásuk nem vezetett eredményre, ellentétes véleményükkel pedig a párton belüli feszültséget növelik tovább.
Zoom
Leendő örökbefogadók (kép: berlini "büszkeségmenet" 2016)
A "kereszténydemokraták" azért sem túl boldogak, mivel állításuk szerint a homárházasság bevezetéséhez meg kellene változtatni a német alkotmányt.
(Híradó - BBC nyomán)
Kötelező olvasmányok: