Egy 42 éves férfi vesztette életét a szicíliai Cataniában, ő a kanyaró negyedik áldozata az idén Olaszországban, ahol év eleje óta már több mint négyezren betegedtek meg – jelentette az olasz sajtó szerdán.
Januártól már több mint 4500-an kapták el a fertőző betegséget, miközben 2015-ben kevesebb mint háromszáz, 2016-ban pedig mintegy 800 volt a regisztrált esetek száma.
Év eleje óta a legtöbben - több mint ezren - a közép-olaszországi Lazio tartományban fertőződtek meg.
Az olasz egészségügyi minisztérium adatai szerint a kanyaróban megbetegedők 88 százaléka nem volt beoltva a vírus ellen. Háromszáz orvos és ápoló is elkapta a kanyarót.
Olaszországban idén szeptembertől tették kötelezővé az előírt oltások beoltását a bölcsődébe és óvodába járók számára, miután az utóbbi években a szülők enélkül is beírathatták gyermekeiket.
(MTI)