Robbantásos merénylet előkészítésének gyanúja miatt őrizetbe vettek egy szíriai férfit kedden a németországi Schwerinben.
A szövetségi legfőbb ügyészség közleménye szerint a 19 éves gyanúsított a szélsőséges iszlamista világnézetétől indíttatva legkésőbb az idén júliusban elhatározta, hogy pokolgépes merényletet hajt végre azzal a céllal, hogy a lehető legtöbb ember életét kioltsa.
A robbanószerkezet összeállításához szükséges vegyi anyagok és eszközök beszerzését el is kezdte. Azt egyelőre nem tudni, hogy kiválasztotta-e már a tervezett támadás helyszínét.
A gyanúsítottat különleges rendőri egységek bevetésével vették őrizetbe. Elfogásával egy időben házkutatást tartottak Schwerinben és Hamburgban több embernél, akiket egyelőre nem gyanúsítottként tartanak számon.
Arra utaló jeleket egyelőre nem találtak, hogy a szíriai fiatalember tagja lenne valamely terrorszervezetnek – közölte az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség. Hozzátették, hogy további részleteket később ismertetnek.
(MTI)