A húszi lázadók által Jemen területéről kilőtt ballisztikus rakéta közvetlen katonai agresszió volt az iráni rezsim részéről, és mint olyan, háborús cselekménynek tekinthető - idézte kedden Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös szavait a Saudi Press Agency.
A koronaherceg ezt Boris Johnson brit külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetése során jelentette ki.
A brit külügyi tárca vezetőjével beszélt telefonon kedden Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter is, aki a szaúdi trónörökös állítására válaszul kijelentette: Szaúd-Arábia “provokatív” cselekedetei “a térségben szembemennek a nemzetközi joggal és az ENSZ alapító okmányával” – állt az iráni külügyminisztérium közleményében.
A szaúdi tulajdonú al-Arabíja pánarab televízió szombaton számolt be arról, hogy Szaúd-Arábia egy Jemenből kilőtt ballisztikus semmisített meg a nap folyamán Rijádtól északkeletre, a Háled király nemzetközi repülőtér közelében. A síita lázadók ellen harcoló jemeni kormányerőket légierővel támogató, szaúdi vezetésű katonai koalíció a rakétatámadásra válaszul megerősítette a jemeni repülőterekre és kikötőkre korábban elrendelt blokádját.
A húszi lázadók közölték, hogy a rakétacsapást válasznak szánták a Szaúd-Arábia által vezetett nemzetközi koalíció bombázásaira és blokádjára.
Rijád Iránt okolja a rakétakilövésért, korábban Ádil al-Dzsubejr szaúdi külügyminiszter is “háborús cselekmény” elkövetésével vádolta meg Teheránt. Irán alaptalannak nevezte a szaúdi állításokat, és visszautasította a vádakat.
Jemenben több mint három éve polgárháború dúl a kormányerők és az Irán által támogatott síita húszi lázadók között, akik 2014 szeptemberében elfoglalták a fővárost, Szanaát, és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az ország északi részén. Irán támogatja a lázadókat, de tagadja, hogy fegyvert is szállít nekik. 2015 márciusa óta Abed Rabbo Manszúr Hádi jemeni elnök kormánya támogatást kap a Szaúd-Arábia vezette katonai szövetség légierejétől. A katonai szövetség vasárnapra virradóra több légicsapást mért a lázadók kezén lévő jemeni fővárosra, Szanaára, válaszul a húszik rakétatámadására.
Az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalának szóvivője, Jens Laerke kedden közölte: a koalíció intézkedései a szállítási útvonalak lezárásával akadályozzák a segélyek eljuttatását. Ha ezek az útvonalak nem válnak elérhetővé a segélyszervezetek számára, az katasztrofális hatással lesz az ország lakosságára, akik közül mintegy 7 millióan kerültek az éhezés szélére – tette hozzá.
(MTI)