Őrizetbe vettek Ausztriában egy 23 éves afgán férfit mint gyanúsítottat röviddel a szerda esti bécsi késelések után – közölte az osztrák rendőrség csütörtökön.
A szóvivői közlemény szerint a férfit azután fogták el, hogy Bécs Leopoldstadt kerületében szerda este megkéseltek egy 20 éves csecsen férfit, akit a mentők életveszélyes sérüléssel vittek kórházba. Egyelőre nem tudják, hogy – félórával az említett támadás előtt – egy másik helyszínen, ugyanabban a kerületben ki késelte meg azt a háromtagú osztrák családot – egy 67 éves apát, egy 56 éves anyát és 17 éves lányukat –, amelynek tagjai szintén életveszélyes sérüléseket szenvedtek.
A rendőrség az őrizetbe vett afgán férfinál két kést talált. Az APA hírügynökség értesülései szerint az apa még életveszélyes állapotban van, az anya és a lányuk már nem, és nincs már életveszélyben a 20 éves csecsen áldozat sem.
Patrick Maierhofer rendőrségi szóvivő közölte, hogy a késeléseket egyelőre nem tekintik terrorista cselekménynek, de még korai bármit mondani a feltételezett tettes(ek) indítékairól. Elmondta, hogy az őrizetbe vett afgán férfit a nap folyamán kihallgatják, hogy megállapítsák, ő követte-e el mindkét támadást, vagy két különböző bűncselekmény történt. A rendőrség a térfigyelő kamerák felvételeitől is adatokat vár, és két tanút is meg fognak hallgatni.
Frissítés: rossz hangulatban volt, így már érthető...
Beismerte a korábban őrizetbe vett huszonhárom éves afgán férfi, hogy ő szúrt és sebesített meg súlyosan egy háromtagú osztrák családot és egy negyedik embert Bécsben – közölte az osztrák rendőrség csütörtökön.
A beszámoló szerint a férfi „rossz, agresszív hangulata és élethelyzetével kapcsolatosan érzett feldúltsága” miatt hajtotta végre a támadásokat. A rendőrség közleménye szerint a gyanúsított tagadta, hogy támadásai politikai indíttatásúak voltak.
A rendőrség szóvivőjének korábbi közleménye szerint a gyanúsítottat azt követően fogták el, hogy Bécs Leopoldstadt kerületében szerda este megkéseltek egy húszéves férfit, akit a mentők életveszélyes sérüléssel vittek kórházba. Az újabb jelentések szerint a húszéves áldozat szintén afgán állampolgárságú, szemben a korábbi beszámolókkal, amelyek csecsen származásúként említették.
Fél órával az említett támadás előtt a gyanúsított egy másik helyszínen, de ugyanabban a kerületben egy háromtagú osztrák családot – egy hatvanhét éves apát, egy ötvenhat éves anyát és tizenhét éves lányukat – késelt meg. Az apát a szívén érte a szúrás, és a helyszínre a támadás után nem sokkal kiérkező rendőrök egyike élesztette újra.
A hírügynökségek értesülései szerint az apa még életveszélyes állapotban van, az anya és a lányuk már nem, és nincs már életveszélyben a húszéves áldozat sem. A rendőrség nem közölt további részleteket velük kapcsolatosan.
A család elleni támadás az első beszámolók szerint „véletlenszerűnek” tűnik, a támadó közölte a rendőrséggel, hogy ismerte a negyedik, vele azonos állampolgársággal rendelkező áldozatát, és „kifejezetten kereste”, mert „felelősnek tartja korábbi kábítószer-függőségéért”.
(MTI nyomán)