Több biciklist elütött, majd a brit parlamentet védő acélbeton elemeknek csapódott egy ezüst színű autó Londonban – közölte több szigetországi sajtóforrás. A férfit a rendőrség villámgyorsan őrizetbe vette.
A The Telegraph online portálja szerint a rendőrség terrorista támadásoknál használt kordont vont a parlament épülete köré, egyúttal további utcákat zártak le.
Korábban a BBC-nek egy névtelenül nyilatkozó szemtanú szándékosnak írta le az esetet, ezt egy másik szemtanú megerősítette, szerinte „felgyorsult az autó”, mielőtt a védőelemeknek csapódott volna, és úgy látta, nem volt elöl rendszámtáblája a járműnek.
A The Telegraphnak nyilatkozó szemtanú szerint legalább egy biciklist ápolnak mentősök, a londoni rendőrség twittjében több sebesültről beszélt. Később a honlapjukon keresztül azt közölték, nincs súlyos sérültje az incidensnek.
Arról is beszámoltak, hogy evakuálták a brit parlament épületét, a környező teret, valamint a Millbank-ot és a Victor Tower Gardent lezárták, és a rendőrség nem sokkal – magyar idő szerint– fél tíz utáni közlése alapján a Westminster metróállomás sincs nyitva.
Elterelték a forgalmat a parlament környékéről, a hatóságok szerint a munkába igyekvőknek ezért kerülőutat kell tenniük – jelentette a BBC online portálja.
Több véres támadás történt a közelmúltban Londonnál, éppen ezért a brit parlament épületét is a szokásosnál szigorúbban védik, így történhetett, hogy beszámolók szerint percekkel az események után már őrizetben is volt az autó férfi sofőrje, aki ellen vizsgálat indult.
(Híradó)
Frissítés: videón az eset: