Megerősítette Vlagyimir Putyin orosz elnök Angela Merkel német kancellárnak kettejük hétvégi mesebergi megbeszélésén, hogy az orosz földgáz ukrajnai tranzitja az Északi Áramlat-2 vezeték megépítése után is megmarad – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnök újságíróknak kedden Moszkvában.
Peszkov szerint a két vezető között szó esett az európai gázimport növekedését egybehangzóan jövendölő, de egymásnak a konkrétumokban ellentmondó prognózisokról. Mint mondta, egyértelmű, hogy a fogyasztás növekedni fog, de mértékének megállaptíása további kalkulációkat igényel.
A szóvivő reagált Donald Trumpnak a Reuters hírügynök számára adott interjújára, amelyben az amerikai elnök kijelentette, hogy Washington kész lenne visszavonni a Moszkva ellen bevezetett szankciókat, ha az orosz fél lépéseket tenne az Egyesült Államokkal való együttműködésre Szíria és Ukrajna ügyében.
Peszkov szerint Oroszország üdvözli Trumpnak az együttműködés szándékáról tett bejelentését, de jobban örülne a konkrét javaslatok és feltételek megfogalmazásának. Mint mondta, ilyenek nem hangzottak el a Helsinkiben július 16-án megrendezett orosz-amerikai csúcson.
Az orosz elnöki szóvivő azzal vádolta meg Kijevet, hogy az semmit sem kíván tenni a Donyec-medencei rendezés érdekében. Mint mondta, tisztázni kellene, hogy az ügyben miért csak Oroszországgal szemben fogalmazódnak meg amerikai elvárások, az ukrán vezetéssel szemben pedig miért nem.
Peszkov megfogalmazása szerint Oroszország minden más országnál nagyobb mértékben járult hozzá a szíriai rendezéshez, valamint a menekültek hazatérésének előkészítéséhez. Közölte, hogy Moszkva nem folytatott egyeztetést Washingtonnal az iráni befolyás Szíriában való amerikai “feltartóztatásáról”. Ezzel arra a sajtóértesülésre reflektált, amely szerint John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó Jeruzsálemben kijelentette, hogy az Egyesült Államok, Izrael és Oroszország közös érdeke Irán feltartóztatása.
Peszkov azt hangoztatta, hogy semmilyen bizonyíték sem támasztja alá a Microsoft Oroszországgal szemben megfogalmazott vádjait. Az amerikai szoftveróriás kedden közölte, hogy újabb orosz hackertámadási kísérleteket leplezett le az amerikai félidős választások közeledtével, amelyek célpontjai amerikai politikai intézmények voltak.
(MTI)