Lemondta Geert Wilders a pártja, a bevándorlásellenes, egyben Izrael-imádó holland Szabadságpárt (PVV) által meghirdetett rajzversenyt, biztonsági aggályokra hivatkozva.
„Az iszlamista erőszak lehetséges áldozatainak elkerülése érdekében úgy döntöttem, hogy nem engedem megtartani a karikatúraversenyt” – írta csütörtök esti közleményében a politikus.
Őt nyílt iszlámellenessége miatt folyamatosan halálos fenyegetések érnek, és 2004 óta állandó rendőri védelem alatt áll, korábban egyebek között az erőszak vallásának nevezte az iszlámot, amely véleménye szerint a legnagyobb veszélyt jelenti Hollandiára nézve. A politikust a holland bíróság 2016 decemberében bűnösnek találta "gyűlöletbeszéd", "kisebbség elleni uszítás" és "diszkrimináció" vádjában.
Zoom
Így néz ki egy nyugati fasiszta - Geert Wilders a korábbi izraeli miniszterelnök, a "bejrúti mészáros" Ariel Sharon temetésén (kép: Michael Gottschalk/Photothek)
A Hollandiában tervezett Mohamed-karikatúraverseny miatt szerdán tiltakozó menetet indított Pakisztánban a Tehrik-i-Labbaik (TLP) iszlamista mozgalom, a rendőrség csütörtökön megállította a menetet. Iszlámábádban mozgósították a hadsereget a külföldi diplomaták védelmére.
Felkelést akart szítani egy paki Hollandiában
Közben bíróság elé állítottak csütörtökön Hollandiában egy 26 éves pakisztáni férfit, aki a gyanú szerint támadást akart előkészíteni Geert Wilders ellen, amiért az általa vezetett, cionista Szabadságpárt Mohamed-karikatúraversenyt tervezett.
Zoom
Ezúttal (még csak) Pakisztánban tüntettek a Mohamed-karikatúraverseny ellen (kép: Akhtar Soomro / Reuters)
A férfit terrorista indíttatású fenyegetőzéssel gyanúsítják, illetve azzal, hogy tervet szőtt gyilkosság elkövetésére és felkelést akart szítani – közölte az ügyészség csütörtöki közleményében. A 26 éves férfit a hágai központi pályaudvaron vették őrizetbe kedden, az után, hogy a Facebook közösségi oldalra felöltött videofelvétele tanúsága szerint támadással fenyegette meg a Mohamed-karikatúraverseny szervezőjét, egyúttal egy lehetséges támadásról beszélt a holland parlament épületénél.
Annak ellenére, hogy a holland kormány a tervezett karikatúraversenyt „tiszteletlennek” és „provokatívnak” tartotta, elítélte a Wilders elleni fenyegetéseket, és megvédte a politikus szólásszabadsághoz való jogát.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: