Koalíciós válság van kibontakozóban Németországban az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője kapcsán, a chemnitzi összecsapásokkal összefüggésben.
Zoom
Fotó: Tobias Schwarz / AFP, Ognen Teofilovski / Reuters, Bild
Hans-Georg-Maaßen személye azután került a középpontba, hogy a német nemzetbiztonság feje azt mondta, nem igaz, hogy Chemnitzben a radikálisok külföldiekre vadásznak, és megkérdőjelezte az egyik ilyen videó hitelességét is.
Amellett, hogy ezt bevándorlóimádók az "erőszak relativizálásának" kiáltották ki, Maaßen ezzel meghazudtolta Angela Merkel szavait is, hiszen a kancellár korábban tényként beszélt az "elfogadhatatlan menekültvadászatról".
Ha a belügy kéri, a nemzetgyűlölők szerint akkor sem szabad
Maaßennek azt is felróják, hogy mint kiderült, az elmúlt évben összesen ötször tárgyalt az AfD politikusaival. Igaz, ez a szám eltörpül amellett, ahányszor a fősodorba tartozó pártok képviselőivel találkozott, de a kettős mérce bajnokai az AfD-vel való konzultációt megengedhetetlennek tartják.
Annak ellenére, hogy a nemzetbiztonsági vezető a belügy kérésére konzultált minden parlamenti erő képviselőivel.
447 gyilkosság egyetlen év alatt
Közben újabb ügy borzolja a hazaárulók idegeit: az AfD főleg Chemnitz óta újult erővel feküdt rá a migránsbűnözés témára, rámutatva arra a nyilvánvaló tényre, hogy Németországban a sáskahullám miatt lett több bűncselekmény. A párt második azt is közölte, hogy tavaly, egyetlen év alatt, 447 gyilkosságot követtek el illegális migránsok.
A szám valójában nem csak az illegális bevándorlók által elkövetett gyilkosságokra vonatkozik, hanem az összes menekültstátusszal rendekezőre és menedékkérőre; az elkövetők nagy többsége (a 447-ből 420-an) legálisan tartózkodott Németországban. (Ebből is látszik, mennyire nagyon szorulnak oltalomra a befogadottak is - a szerk.) 2017-ben közel 3000 gyilkosság volt Németországban, vagyis minden hatodik gyilkosságot követtek el "menekültek". Ezzel a 15 százalékos aránnyal jóval felülreprezentáltabbak a társadalmi arányuknál, hiszen a németországi lakosságnak csak kb. a két százalékát teszik ki.
Csütörtökön egy AfD-s képviselő azt nyilatkozta, hogy Maaßentől kapták a migránsok által elkövetett bűncselekményekről szóló statisztikákat, méghozzá hetekkel azelőtt, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal ezeket egyébként nyilvánosságra hozta volna. Maaßen ellenfelei ezzel újabb muníciót kaptak, noha a nemzetbiztonság ezt határozottan tagadja, és azt mondja, semmilyen információt nem osztott meg illegálisan senkivel.
A szociáldemokraták, a zöldek és a liberális FDP erősen támadja Maaßent, a koalíciós társ szocdemek a leváltását követelik Merkeltől. Mások szerint a baloldal politikai színjátékot csinál a személyi kérdésből. Csütörtökön aztán a CSU-s belügyminiszter Seehofer is egyértelműen kiállt Maaßen mellett, azt mondta, teljes a bizalma.
Figyelembe véve, hogy mennyire nehezen összehozott kényszerházasság volt a német nagykoalíció, és milyen nagy a belső feszültség a CDU-CSU pártszövetségben, Merkel ismét nagyon nehéz helyzetbe került. Bár a szociáldemokrata frakció vezetői azt hangsúlyozzák, hogy nem fognak kilépni a koalícióból az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője miatt, ez az ügy újabb szakítópróbát jelent. És megint a migrációs válság és az egyre erősebbé váló alternatíva miatt.
(Index - BBC korrigálva)