Cserébe az övezet gazdasági könnyítéséért, a Hamász visszafogja a határ mentén hónapok óta zajló tüntetéseket – jelentette az izraeli média pénteken.
A megbeszéléseken közvetítő egyiptomi biztonsági szakértők közölték a megállapodás létrejöttét a Londonban megjelenő, Al-Hajat című arab nyelvű újsággal, s az izraeli lapok ennek alapján ismertették a hetek óta tartó tárgyalások eredményét, amelyet nem tűzszünetnek, hanem csak „köztes egyezségnek” tekintenek a felek.
Értesülések szerint az egyiptomiak az utóbbi napokban Tel-Aviv, Gáza és Rámalláh között közvetítve elérték, hogy a Hamász megígérte: véget vet a határ menti tüntetéseken az erőszakos cselekményeknek, vagyis a gyújtópalackok és a kövek dobálásának, a kerítés megrongálásának és az Izraelben tüzeket okozó „sárkányeregetésnek”, de továbbra is demonstrálhatnak az Izraelt az övezettől elválasztó kerítés közelében.
Cserébe Izrael több kilométerrel kiszélesíti a Gázai övezet tengeri halászati zónáját, megengedi az üzemanyag beszállítását, hogy a lakosságnak az eddigi napi négy helyett több órán át tudjanak elektromos áramot szolgáltatni, és lehetővé teszi az ENSZ infrastruktúrát fejlesztő építkezéseinek folytatását. A Ciszjordániát vezető és a gázai Hamásszal ellenséges viszonyban lévő Palesztin Hatóságnak (PH) a könnyítések elfogadásáért cserébe megígérték az egyiptomi közvetítők, hogy helyreállítják a PH intézményeit a Gázai övezetben, kiterjesztendő annak felügyeletét erre a palesztinok lakta területre is.
A Palesztin Hatóság a Hamász elleni nyomásgyakorlás eszközét látja a gazdasági blokád fenntartásában, s ennek részeként a gázai fizetések visszatartásában, illetve az Izrael és a Hamász között megszülető gazdasági megállapodások megakadályozásában.
(MTI nyomán)