A csehek 35 százaléka tartja magát vallásosnak, két százalékkal többen, mint 2017-ben – derült ki a STEM közvélemény-kutató intézet decemberben készített országos felméréséből, amelynek eredményét pénteken hozták nyilvánosságra Prágában. A magukat ateistának minősítők aránya 67 százalékról 65 százalékra csökkent.
A templomlátogatók száma azonban még ennél is alacsonyabb. A vallásos emberek egytizede állította, hogy rendszeresen, havonta legalább egyszer részt vesz istentiszteleten, ugyancsak tíz százalék volt azok aránya, akik évente néhány alkalommal keresik fel a templomot.
Kivételt képez a karácsony, amikor az összes megkérdezett mintegy 40 százaléka állította, hogy részt vesz az ünnepi szentmisén vagy istentiszteleten. A leggyakoribb indoklás azt volt, hogy hagyományról van szó.
Míg a múlt század nyolcvanas éveinek végén a lakosság mintegy 40-42 százaléka volt vallásosnak tekinthető, ez az arány az 1989-es rendszerváltás után csökkent. "Az 1995-ben készített felmérésben 39 százalék mondta azt, hogy istenhívő, 2012-re ez az arány 30 százalékra esett vissza. Azóta a vallásosság nagyon lassan és rendszertelenül, de emelkedik" – mutatott rá a STEM elemzése. A szakértők szerint csak a következő évek fogják megmutatni, hogy mennyire tartós a vallásosság mérsékelt emelkedése Csehországban. A vallásos cseh emberek többsége 60 éven felüli, s általában Morvaországban vagy Dél-Csehországban él – olvasható az elemzésben.
(MTI)