/Bővített hír./
Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken telefonon a 2016-os EU-török migrációs megállapodás felülvizsgálatát kérte Angela Merkel német kancellártól, miután az abban foglaltak szerinte nem működnek - közölte a török elnöki hivatal kommunikációs igazgatósága.
Erdogan a török-görög határon tapasztalható humanitárius helyzettel kapcsolatban azt mondta Merkelnek: "azzal, hogy Athén jelezte, nem veszi figyelembe az Európai Unió alapító szerződését és a genfi egyezményt, nyíltan megsérti a nemzetközi jogot és az unió alapító szerződésébe foglalt értékeket".
Brüsszel és Ankara 2016. március 18-án arról állapodott meg, hogy Törökország feltartóztatja a migránsokat és visszafogadja az Európai Uniótól azokat, akik illegálisan érkeztek valamelyik görög szigetre, a visszaküldöttekért cserében az EU - egy először 72 ezres kontingens erejéig - legálisan átvesz Ankarától szíriaiakat, mindezért pedig hatmilliárd euróval támogatja a törökországi menekültek ellátását.
Az egyezmény aláírását követően jelentősen csökkent a Görögországba érkező migránsok száma.
A török bevándorlási hivatal adatai szerint ugyanakkor az Európai Unió 2020. január 27-el bezárólag 25 ezer 951 szíriait vett át Ankarától, ebből a legtöbbet Németország, 9322 embert. Mindeközben Törökország 2093 illegális bevándorlót fogadott vissza a görög szigetekről, köztük 404 szíriait.
A pénzügyi segítséggel kapcsolatban az Európai Bizottság tavaly december 10-ei sajtóközleményében arról számolt be, hogy átutalta az előirányzott 6 milliárd eurót a törökországi menekültek támogatására. A török vezetés ezzel szemben azt állítja, hogy az érintett civil szervezetek még az összeg felét, tehát az első hárommilliárd eurós részletet sem kapták meg.
Ankara egy héttel ezelőtt, február 28-án jelentette be, hogy a török hatóságok már nem tartóztatják fel azokat a migránsokat, akik Törökország területéről az Európai Unióba kívánnak menni. Görögország a lépésre válaszul megerősítette keleti határai védelmét, aminek következtében több mint tízezer migráns torlódott fel a két ország szárazföldi határa mentén. A görög határrendészet egyebek mellett könnygáz bevetésével igyekszik megakadályozni a migránsok átjutását. Athén az uniótól is támogatást vár a helyzet rendezésére. Az EU-tagállamok belügyminisztereinek szerdai rendkívüli ülésén megszavazták, hogy 350 millió euró azonnali támogatást - valamint szükség esetén újabb 350 millió eurót - nyújtanak Görögországnak a határvédelem biztosítására.
(MTI)